Hirdetés

Nem csitul a „bűnözőzés”, Dragnea felesel Johannisszal

Liviu Dragnea (középen) további „leleplezéseket” ígér az államfőről •  Fotó: Presidency.ro

Liviu Dragnea (középen) további „leleplezéseket” ígér az államfőről

Fotó: Presidency.ro

Folytatódik az egyre durvább hangvételű nyilatkozatháború a szociálliberális kormány és a jobboldali államfő között: ezúttal Liviu Dragnea, a kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke minősítette bűnözőnek az őt korábban bűnözőnek nevező Klaus Johannist.

Krónika

2018. november 09., 08:502018. november 09., 08:50

2018. november 09., 09:082018. november 09., 09:08

A házelnöki tisztséget is betöltő Dragnea a parlamentben rendezett csütörtöki sajtóértekezletén vont párhuzamot saját – szerinte koholt vádakra alapozott – bírósági ügyei és a Johannis által elkövetett „valódi törvénytelenségek” között, amelyek felett a vádhatóság állítólag szemet hunyt.

A PSD elnöke az úgynevezett „párhuzamos állam” bábjának nevezte az államfőt, aki szerinte most azért ideges, mert látja, hogy lassan lebomlik az a „gyűlöletes rendszer”, amely mindeddig védelmet biztosított neki.

Hirdetés

Dragnea szerint az államfő kilenc ügyét temette el az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), amíg azt az elnök védence, a nyáron leváltott Laura Codruța Kövesi vezette. Dragnea szerint Johannis egy hamisított végrendelet alapján, rosszhiszemű vásárlóként jutott hozzá egy államosított nagyszebeni ingatlanhoz, tehát bűnözőnek tekinthető.

„Mondhatnánk, hogy ő az a bűnöző, aki felkapaszkodott az állam élére, annak legmagasabb tisztségébe. Johannis esetében a jogosulatlan előny nem a magasabb választási részvételből állt, ahogyan azt kitalálták a népszavazás-ügyben (amiért Dragneát jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték), hanem nagyon is valós házakból, házbérekből és több százezer euróból, amellyel törvénytelenül megrövidítette a román államot” – idézte az MTI Dragneát.

A házelnök szerint Johannis nagyszebeni polgármesteri mandátuma idején érdekellentétbe is keveredett, amikor a szintén általa vezetett német kisebbségi szervezettel bonyolított le ingatlanügyleteket. Dragnea hétfőre további leleplező információkat ígért Johannisról.

Az újabb személyeskedő nyilatkozatháborút Dragnea robbantotta ki hétfőn, amikor az államfő elleni vádaskodással válaszolt azokra a személyét érintő kiszivárogtatásokra, amelyeket a Rise Project nevű tényfeltáró lap kezdett folytatásokban nyilvánosságra hozni. Johannis erre kedden azzal reagált, hogy a bírósági ügyei miatt szorult helyzetbe került Dragnea hazug vádak terjesztésével próbálja elterelni az ügyeiről a közvélemény figyelmét. Az elnök szerint szomorú, hogy „ilyen mélyre züllött” a román politika. „Ez történik, amikor bűnözők kerülnek az állam élére” – jegyezte meg a román államfő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés