Negyedszázada pattant ki a szikra Temesváron

Ceauşescu felemelkedése és uralkodása

Ceauşescu 1965-ben került a Román Kommunista Párt, majd két évvel később a román állam élére. Önállóságra törekvő, nacionalista felhangokat sem nélkülöző politikája kezdetben nagy népszerűségnek örvendett: 1968-ban megtagadta a részvételt a „prágai tavasz” leverésében, és még 1984-ben is elküldte versenyzőit a keleti tömb többi országa által bojkottált Los Angeles-i olimpiára.

A diktatórikus berendezkedés megerősödése, a lakosság megfélemlítése és megsarcolása azonban nemzetközileg mindinkább elszigetelte Romániát, miközben fokozódott a belső elégedetlenség.

A Ceauşescu-érában – vagy az „új aranykorban” – a diktatúra szilárdságát a kiterjedt besúgórendszer és a mindenhol jelen lévő titkosrendőrség, a Szekuritáté biztosította. A Conducătort (Vezetőt) elképesztő személyi kultusz övezte, képek, versek, filmek magasztalták, a nép azonban gyűlölte, s Draculescuként emlegette.

A „Kárpátok géniusza” a kulcspozíciókba rokonait helyezte: felesége, Elena lett a „kettes számú vezető”, Nicu fia bekerült a legszűkebb pártvezetésbe, a hadsereget és a titkosrendőrséget Ceauşescu fivérei irányították. Az ország teljes gazdasági önállóságának elérése érdekében Ceauşescu törlesztette Románia teljes államadósságát, ám ennek ára az lett, hogy a boltokból eltűntek az áruk, az emberek éheztek, a lakásokban hideg volt.

Ceauşescu megalomán építkezéseivel átformálta Bukarest arculatát, majd 1988-ban megindította településszisztematizálási, közkeletű nevén falurombolási programját, amelyet hatalmas nemzetközi felháborodás kísért. A tömegek elégedetlensége csak ritkán tudott a felszínre törni, erre volt példa az 1987. november 15-ei, brutálisan levert brassói munkástüntetés.

A rezsim bukása

A forradalom szikrája 1989. december 16-án Temesváron pattant ki, ahol több száz ember élőláncot formálva próbálta megakadályozni a magyarság sérelmei, a falurombolás miatt szavát felemelő Tőkés László református lelkész elhurcolását templomából. Amikor erre mégis sor került, az élőlánc tüntetéssé változott. A tömeg másnap behatolt a Temes Megyei Tanács épületébe, kidobálták és tűzre vetették a diktátor képeit és könyveit. A kivezényelt rendőrök, katonák, karhatalmisták a tüntetők közé lőttek, a sortűz számos halálos áldozatot követelt.

A következő napokban a megmozdulások számos más városra átterjedtek, a határt lezárták, a beutazásokat szüneteltették. Ceau­șescu december 18-án Teheránba utazott, s csak hazatérése után, 20-án értékelte tévébeszédben az eseményeket: szerinte reakciós körök és idegen titkosszolgála­tok szervezésében huligán elemek provokáltak összeütközéseket. Másnap, december 21-ére százezres nagygyűlést hívott össze Bukarest belvárosába, hogy meggyőzze a tömegeket a sokoldalúan fejlett román szocialista társadalom eredményeiről, és béremelést ígérjen.

Beszédét füttyszó és petárdarobbanások hangja zavarta meg, a tévéadás megszakadt, a tanácstalan elnök-pártfőtitkár ekkor berekesztette a gyűlést. A tömeg ellepte a bukaresti utcákat, antikommunista és Ceauşescu-ellenes jelszavakat kiabált, Temesvárt és a szabadságot éltette. Az utcákon halálos áldozatokkal járó összeütközések robbantak ki a rendfenntartó erőkkel, hasonló események játszódtak le Aradon, Kolozsváron, Brassóban, Jászvásáron és Nagyszebenben is.

A fordulópont december 22-én következett be: miután Vasile Milea honvédelmi miniszter öngyilkosságot követett el (más feltételezések szerint Ceauşescu parancsára meggyilkolták), a hadsereg a felkelők oldalára állt át, velük harcolt a Szekuritáté-egységek ellen. A felkelők által elfoglalt televízióban 12 óra 18 perckor bejelentették a népi felkelés győzelmét, a hatalmat a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (FSN) vette át. A tanács nevében Ion Iliescu bejelentette: megszűntek a párt és a kormány régi struktúrái, s új, demokratikus Romániát építenek fel.

A menekülő Ceauşescut és feleségét 22-én délután fogták el Târgoviştén. A harcok lanyhuló intenzitással, de még folytak, amikor december 25-én este a bukaresti televízió bejelentette: az előző nap felállított rendkívüli katonai bíróság Nicolae és Elena Ceauşescut bűnösnek találta népirtásban, az államhatalom aláásásában, közvagyon rombolásában és a nemzetgazdaság lezüllesztésében, mindezekért halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte őket, az ítéletet végrehajtották.

A perről és a kivégzésről készült felvételeket másnap bemutatták, ezután a fegyveres összecsapások lényegében megszűntek. A forradalom halálos áldozatainak számát ezernél többre becsülik, de a felelősök elleni perek vagy el sem indultak, vagy – mint a temesvári vérengzés ügyében – csak hosszú évekkel később született ítélet.

Az 1990. májusi választásokon a politikai párttá alakult Nemzeti Megmentési Front győzött, államfőnek a pártállami múlttal rendelkező Ion Iliescut választották. A választások eredményét a nyugatnémet Die Welt tragikusnak minősítette, mert a lap szerint Románia a kegyetlen kommunista önkényuralom megdöntése után ismét kommunista kormányt választott, felvetve a sokak által vallott következtetést: „A román forradalom mindinkább jól megtervezett államcsínynek rémlik, semmint ösztönös népfelkelésnek.”