
Négyen jelentkeztek a februárban megüresedett legfőbb ügyészi tisztségre a szerdai határidőig – derült ki csütörtökön.
2016. március 17., 15:442016. március 17., 15:44
A jelentkezők között ott van Oana Schmidt-Hăineală, aki korábban a bírák és ügyészek tevékenységét felügyelő Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke volt, jelenleg a testület tagja, és a CSM Európai Unióval és nemzetközi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős bizottságát vezeti. Jelentkezett Codruţ Olaru helyettes legfőbb ügyész, Augustin Lazăr, a Fehér megyei ügyészség főügyésze, valamint Gheorghe Ivan, aki jelenleg a legfőbb ügyészségen tevékenykedik közvádlóként.
A jelentkezőkkel Raluca Prună igazságügy-miniszter egyeztet majd, ezt követően, valamint szakmai tevékenységük függvényében tesz javaslatot az új legfőbb ügyész személyére. A javaslatot a CSM is véleményezi, végül az államfő nevezi ki a legfőbb ügyészség új vezetőjét.
Mint arról beszámoltunk, a legfőbb ügyészség korábbi vezetője, Tiberiu Nițu csupán néhány hónappal hároméves mandátuma lejárta előtt kényszerült lemondani tisztségéről. A jogász ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) emelt vádat hivatali visszaélés miatt. A DNA szerint ugyanis 2014 áprilisában törvénytelenül írt alá megállapodást a belügyminisztériummal arról, hogy autójának a közlekedési rendőrség nyit utat. A közlekedési törvény szerint csak az államfőnek, miniszterelnöknek és a parlamenti házelnököknek jár konvoj, a miniszterek csak sürgős esetekben közlekedhetnek rendőri felvezetéssel, a legfőbb ügyészt pedig a törvény nem említi.
A DNA rámutatott, hogy a legfőbb ügyészt az állami testőrszolgálat (SPP) védi, amely megkülönbözetett jelzést használó autót és gépkocsivezetőt bocsát rendelkezésére. A SPP bármikor igénybe veheti más állami intézmények támogatását, ha szükségesnek látja, a testőrszolgálat autóinak pedig nem kell betartaniuk a közutakon előírt sebességkorlátozást. Ilyen körülmények között a DNA szerint Nițu a közlekedési rendőrségnek anyagi kárt okozó, a bukaresti közlekedésben fennakadásokat előidéző jogosulatlan előnyben részesült azáltal, hogy autója elé motoros rendőrt is kirendeltek.
A legfőbb ügyészt Gabriel Oprea volt belügyminiszter és kormányfőhelyettes „rántotta magával\", aki ellen az év elején kezdeményezett bűnvádi eljárást hivatali visszaélés gyanújával a DNA. Oprea – aki háromszor annyit száguldozott konvojjal, mint maga az államfő – akkor került a román sajtó célkeresztjébe, amikor tavaly októberben a konvoját felvezető motoros rendőrök egyike halálos közlekedési balesetet szenvedett.
Nițu több ízben jelezte: ő nem igényelt konvojt, végül február elején mégis bejelentette lemondását, mivel – az egyre hangosabb médiabotrány közepette – maga is tarthatatlannak érezte, hogy az igazságszolgáltatás egyik kulcsintézményének hitelét a törvénytelenség gyanúja ássa alá. Érdekesség, hogy a DNA egyébként a legfőbb ügyészségen keretében működik, bár azon belül önállóságot élvez.
Tankönyvek nélkül kezdik a kilencedikes diákok a középiskolát hétfőn Romániában. Az oktatási miniszter elektronikus változatokkal „vigasztalja őket”, miközben arról is beszélt, mely tantárgyak esetében a legerőteljesebb a pedagógushiány.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
szóljon hozzá!