
Elnöki pompa. Az államfői hivatal rendszerint luxusgépeket bérel, ezúttal négy évre 8,5 millió lejt szánnak a légi utakra
Fotó: Facebook/Boarding PAss
Négy cég bonyolíthatja le összesen több mint nyolcmillió lej értékben az államfő kül- és belföldi légi utazásait az elnöki hivatal által kiírt közbeszerzési eljárás eredménye alapján.
2024. május 07., 13:592024. május 07., 13:59
2024. május 07., 14:012024. május 07., 14:01
Ez az állami közbeszerzéseket összesítő portálon közzétett közleményből derül ki.
A négy nyertes cég a Tarom állami légiközlekedési válallat, valamint az Olimpic International Turism, a
Travel Time D&R Kft. és a Transilvania Holiday Travels Kft.
Mint arról beszámoltunk,
Az elnöki hivatal államtitkora hivatkozva nem volt hajlandó elárulni, mennyibe került a gépek bérlése.
Az elnök által használt magánrepülőgép néhány alkalommal Nagyszebenben is megállt, ahol az elnök felesége él, aki elkíséri őt a hivatalos utakra.
A keretszerződés négy évig lesz érvényes, tehát Iohannis 2024 decemberében lejáró mandátuma után is.
Mint megírtuk, tavaly márciusban az elnöki hivatal Iohannis Japánban tett látogatása után közleményt adott ki, amelyben – amellett, hogy jelezte: a luxusgép bérleti díja, amellyel utazott, államtitok – megindokolta, miért kellett magángépet bérelni. Eszerint 2010-ig a Romavia légitársaság biztosította az állami vezetők hivatalos légi szállítását, akkor azonban a cég csődbe ment.

Klaus Iohannis hétfőn az Amerikai Egyesült Államokba utazott – az elnök ugyanazt a luxusgépet használta, amellyel tavaly Afrikába és Dél-Koreába utazott – adta hírül a Realitatea Tv.
Ezt követően 2013-ig a Tarom állami légitársaság biztosított két repülőgépet az állami utak számára, a közlekedési tárca költségvetésében külön tételt képezett a két gép készenlétben tartása és üzemeltetése.
Ennek ellenére 2017-ig az elnöki hivatal továbbra is a Tarom szolgáltatásait vette igénybe, de 2016-tól az együttműködés ellehetetlenült, mivel a légitársaság nem tudta folyamatosan biztosítani a gépeket, amikor szükség lett volna rájuk, ugyanakkor drágábban is számította fel a bérleti díjukat.
A jelenlegi rendszer kapcsán közölték, a hivatalos utakra azok jellege szerint választják ki a kibérlendő repülőgépeket, aszerint, hogy rövid, közepes vagy nagy távolságra kell szállítani az elnöki delegációt.

Ironikusan, a konkrét válaszadást kikerülve reagált kedden Klaus Iohannis román elnök arra a kérdésre, hogy miért kellett ismét luxusrepülőt bérelni külföldi útjához.
Azt is közölték, hogy az államfői hivatal még 2015-ben javaslatot tett a hivatalos repülőutak jelentette probléma megoldására, a legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) pedig jóváhagyta, hogy a védelmi minisztérium égisze alatt létrejöjjön egy, a különleges légiutak lebonyolítását szolgáló struktúra.
Ennek nyomán ismét elkezdte tevékenységét az a tárcaközi testület, amelynek egy repülőgép beszerzése volt a feladata.
A gépet azóta sem sikerült beszerezni.
Az elnöki hivatal mindezek kapcsán megjegyezte: már csak azért is szükségesnek tartják egy hivatalos kormánygép beszerzését, mert annak hiánya működési problémákat okoz, emellett a gépek bérlése gazdaságilag sem hatékony, ráadásul Románia külföldi imázsa is csorbát szenved.

Ugyanazzal a luxusregpülőgéppel utazott el Klaus Iohannis román államfő Dél-Koreába, amellyel korábban az Egyesült Arab Emírségekbe és az afrikai turnére repült – közölte a repüléssel kapcsolatos hírekre szakosodott Boarding Pass portál.
Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.
A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.
A Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön reggel megkezdődött a cernavodai atomerőmű lekapcsolása az országos villamosenergia-hálózatról.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.
A Duna vízszintje Cernavodánál 182 centiméterre csökkent, emiatt csütörtök reggel megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerdán.
A cernavodai atomerőmű második reaktorát a következő 10 napban nem lehet újraindítani, mivel a hidrológiai előrejelzések a Duna vízhozamának és vízszintjének folyamatos csökkenését jelezik – jelentette ki Romeo Urjan, a létesítmény igazgatója.
Két Gerbera típusú drónt semmisítettek meg kedden délután a román hadsereg tűzszerész búvárai a kizárólagos gazdasági övezetben, Konstancától körülbelül 90 tengeri mérföldre (kb. 165 kilométerre), a Neptun Deep gázmező kitermelési területén.
A kommunista ipar koránt sem volt annyira hatékony, mint ahogyan azt állítják; számos gyár veszteségeket könyvelt el, problémákkal és hiányokkal küzdött, a valóságot pedig hamis jelentésekkel palástolták.
A Konstanca megyei rendőrség büntetőeljárást indított, miután két, motorcsónakban tartózkodó személy a gyanú szerint megpróbált alkatrészeket ellopni a Dunába süllyedt uszályokról.
szóljon hozzá!