Hirdetés

Moszad-vizsgálat a Black Cube ellen

Átfogó vizsgálatot indított az izraeli hírszerzés, a Moszad annak a zsidó államban bejegyzett magánnyomozó cégnek, a Black Cube-nak az ügyében, amelyet a román hatóságok azzal gyanúsítanak, hogy alkalmazottai az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vezetője, Laura Codruţa Kövesi ellen kémkedtek – írta az Intelligence Online című stratégiai elemzőportál tel-avivi értesülésekre hivatkozva.

Balogh Levente

2016. május 05., 16:212016. május 05., 16:21

A portál szerint a román Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) nem csupán a már őrizetbe vett két izraeli állampolgárt gyanúsítja kémkedéssel, hanem a Black Cube két alapítóját, Dan Zorellát és Avi Januszt is, ezért azt fontolgatja, hogy ellenük is elfogatóparancsot ad ki.

A portálnak nyilatkozó forrás megjegyzi: bár az föl sem merül, hogy Izrael kiadja a korábban a két elfogott alkalmazotthoz hasonlóan Moszad-ügynökként tevékenykedő alapítót, a cég dolgát alaposan megnehezítené, ha a letartóztatás veszélye miatt nem utazhatnának nyugodtan Európában. A DIICOT már letartóztatási parancsot adott ki a cég egy másik alkalmazottja, Joszi Barkstejn ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy hozzá továbbították a két elfogott ügynök által összegyűjtött adatokat. Barkstejnnek azonban még idejében sikerült Bulgárián keresztül elszöknie az országból.

Mint arról beszámoltunk, a DIICOT még áprilisban vette őrizetbe a Black Cube két, korábban a Moszadnak dolgozó alkalmazottját, Ron Weinert és David Geclowiczot, akik a gyanú szerint megszerezték a sértettek, Kövesihez közel álló személyek internetes postafiókjainak jelszavát, és lemásolták a postafiókokban található információkat.

Az ügyészség szerint előbbi feladata az informatikai bűncselekmények elkövetése volt, míg utóbbi lépett kapcsolatba a célszemély ismeretségi köréhez és családjához tartozó személyekkel. Mindkettejük tevékenységét a magánnyomozói irodából koordinálták. Tevékenységük fő célja az volt, hogy korrupcióra utaló bizonyítékok megszerzése révén kompromittálják Laura Codruţa Kövesi DNA-vezetőt. Weiner és Geclowicz márciusban hajtották végre akcióikat. Ezen időszak alatt Kövesi három ismerősének postafiókjait is feltörték.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 06., vasárnap

Hiányzik a tankönyv, pedagógusok sem tülekednek néhány tantárgyban

Tankönyvek nélkül kezdik a kilencedikes diákok a középiskolát hétfőn Romániában. Az oktatási miniszter elektronikus változatokkal „vigasztalja őket”, miközben arról is beszélt, mely tantárgyak esetében a legerőteljesebb a pedagógushiány.

Hiányzik a tankönyv, pedagógusok sem tülekednek néhány tantárgyban
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában

Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában
2026. szeptember 05., szombat

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok
2026. szeptember 05., szombat

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény

Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra

Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra
2026. szeptember 05., szombat

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
Hirdetés
Hirdetés