Hirdetés

Moldova: a Nyugatot vádolják az oroszbarátok

Washington és Bukarestet vádolta meg a moldovai politikai válság kirobbantásával Igor Dodon, a moldvai szocialista párt elnöke.

Balogh Levente

2016. február 07., 18:582016. február 07., 18:58

 

Az oroszbarát párt vezetője szerint az Egyesült Államok összeesküvést sző, amelynek az a célja, hogy Moldova 2018-ban egyesüljön Romániával. A Komoszomolszkaja Pravda című orosz lapnak adott interjúban kifejtette: a Pruton túli országnak inkább „haza kellene térnie” az egykori Szovjetunióba, azaz az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz kellene csatlakoznia.

 

Dodon föltette a kérdést: miért fektetne be valaki egy olyan kis országban, mint Moldova, és miért akarná megmenteni az éhezéstől? „Most az amerikaiaknak más, ijesztő tervük van, amelyet Egyesülés 2018-nak neveztek el: a Moldovai Köztársaság egyesítése Romániával az 1918-as „nagy egyesülés\" századik évfordulóján\" – vélekedett Dodon. A politikus szerint a jelenlegi moldovai kormány „biankó csekket” kapott a Nyugattól az erőszak alkalmazására az előre hozott választásokat követelő tüntetőkkel szemben.

 

Mint arról beszámoltunk, a moldovai tüntetéseket egyrészt a Méltóság és Igazság Platform szervezi, amely egy, a korrupció ellen hadjáratot hirdető, Nyugatbarát civil fórum, másrészt a szocialisták és a szintén oroszpárti A mi Pártunk szervezi. „Senki sem akar vérontást, de az óra ketyeg\" – mondta Dodon, arra utalva, hogy az országban megegyezésre kellene jutni a kormány távozásáról és az előre hozott választások kiírásáról.

 

Eközben a civil szféra és az ellenzők erőit összefogó Civil Fórum újabb ultimátumot adott a nemrég tüntetések közepette beiktatott kormánynak. A fórum harminc napon belül előre hozott választások kiírását követeli, emellett azt akarja, hogy módosítsák az alkotmányt is, mivel közvetlen államfőválasztást szeretnének a jelenlegi gyakorlat helyett, amelynek során a parlament választja meg a köztársasági elnököt. Azt is követelik, hogy szűnjön meg a politikum és az oligarchák közintézményekre gyakorolt befolyása, illetve hogy növeljék a jegybank függetlenségét.

 

Arra az esetre, ha a kormány nem teljesíti a követeléseket, újabb nagyszabású tüntetéssorozatot helyeztek kilátásba. A szocialisták viszont még harminc napos haladékot sem adnának a kormánynak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 06., vasárnap

Hiányzik a tankönyv, pedagógusok sem tülekednek néhány tantárgyban

Tankönyvek nélkül kezdik a kilencedikes diákok a középiskolát hétfőn Romániában. Az oktatási miniszter elektronikus változatokkal „vigasztalja őket”, miközben arról is beszélt, mely tantárgyak esetében a legerőteljesebb a pedagógushiány.

Hiányzik a tankönyv, pedagógusok sem tülekednek néhány tantárgyban
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában

Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában
2026. szeptember 05., szombat

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok
2026. szeptember 05., szombat

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény

Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra

Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra
2026. szeptember 05., szombat

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
Hirdetés
Hirdetés