Hirdetés

Módosulnak az oktatásra vonatkozó járványügyi szabályok, a nyálteszt otthon is elvégezhető

Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter •  Fotó: Gov.ro

Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter

Fotó: Gov.ro

Hétfőtől lehetőség nyílik arra, hogy fizikai jelenléttel folyjék az oktatás azokon a településeken, ahol a koronavírus-fertőzöttek aránya nem haladja meg a 3 ezreléket – jelentette be csütörtökön este Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.

Krónika

2021. november 18., 18:392021. november 18., 18:39

2021. november 18., 20:222021. november 18., 20:22

A tárcavezető elmondta, engedélyezik a jelenléti oktatást a 3 ezrelék alatti fertőzöttségi rátájú települések valamennyi iskolájában és óvodájában, a tanintézetek személyzetének átoltottságától függetlenül. Hozzátette, az országos vészhelyzeti bizottság már dolgozik azon a határozaton, amellyel felhatalmazzák az oktatási és az egészségügyi minisztériumot a tanintézetek működését szabályozó közös rendelet ez irányú módosítására. A tárcavezető közlése szerint továbbra is a pénteki fertőzöttségi mutatók alapján születik döntés arról, hogy a következő héten milyen formában kezdődik az oktatás a tanintézetekben.

Hozzátette: csütörtökön az ország 1724 településén volt 3 alatti az elmúlt 14 napban jegyzett új koronavírusos megbetegedések száma ezer lakosra vetítve.

Hirdetés

Mint ismeretes, a kéthetes kényszervakációt követően a tanári kar átoltottsági szintjétől tették függővé a hatóságok, hogy november 8-ától visszatérhetnek-e a padokba a diákok, vagy online folytatják a tanévet. Ennek megfelelően azokban a tanintézetekben engedélyezték a jelenléti oktatást, ahol a tanári kar legalább 60 százaléka be van oltva, az ennél kisebb immunizációs szintű iskolákban távoktatásra tértek át.

Cîmpeanu csütörtökön közölte azt is, hogy a diákoknak szánt nyálteszteket a jövő héttől az oktatási intézményekben és otthon is el lehet végezni, erről valamennyi iskola és óvoda külön-külön dönthet. A tárcavezető szerint a tesztelés nem kötelező, ám szeretné, ha ezt széles körben alkalmaznák.

Az oktatási tárca vezetője elmondta,  ha az iskolában zajlik a tesztelés, a szülőnek ki kell töltenie egy hozzájárulási nyilatkozatot.

Ha otthon tesztelik a gyereket, a szülőnek írásban vagy e-mailben kell tájékoztatnia az eredményről a tanítót, az osztályfőnököt vagy az iskola által erre kijelölt személyt.

Mivel hetente két alkalommal kell elvégezni a szűrést, minden gyermek kézhez kap előző hét péntekén két darab antigén gyorstesztet. Ha a szűrés az iskola döntése alapján a tanintézetben zajlik, de a szülő nem adja hozzájárulását a gyermek teszteléséhez, elvégezhetik a tesztet otthon – magyarázta a miniszter.

Ha a gyorsteszt pozitív eredményt mutat, a PCR-tesztnek azonban negatív lesz az eredménye, a gyerek visszatérhet az iskolába. Ha azonban a PCR-tesztet nem végzik el vagy elvégzik, és megerősíti a pozitív eredményt, a tanulónak 14 napra otthon kell maradnia – ismertette az eljárást Cîmpeanu.

A tárcavezető ugyanakkor felkérte a szülőket, hogy legyenek felelősek, és közöljék időben és pontosan az eredményeket.

Kérdésre válaszolva a miniszter azt is elmondta, hogy

jövő hét elején kapják meg az iskolák a nyál alapú antigén gyorsteszteket.

A diákok rendszeres tesztelésének megkezdését a minisztériumok közötti felelősségáthárítás is hátráltatta eddig, mivel az egészségügyi tárca az oktatási minisztériumra bízta, miként szervezi meg a több mint hárommillió diák koronavírus-szűrését.

Az egészségügyi minisztérium szerdán azt közölte, hogy a nyálmintát használó antigén gyorsteszt bárhol elvégezhető, a tesztelés nem minősül orvosi beavatkozásnak, nem igényel szakképesítést. A tárca emlékeztetett: a gyorsteszten alapuló szűrés iskolai bevezetését az oktatási minisztérium szorgalmazta még februártól kezdődően, így jogosult a tesztek felhasználásának módjáról is dönteni. Az egészségügyi tárcától Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter kért nyilvános állásfoglalást, miután a pedagógus-szakszervezetek lázongásával szembesült, amelyek szerint nem lehet a tanítók és tanárok feladatává tenni a diákok heti kétszeres tesztelését. A tanügyi szakszervezetek péntekig adtak határidőt arra, hogy módosítsák a diákok tesztelésére vonatkozó előírásokat, ellenkező esetben tiltakozó akciót helyeztek kilátásba.

Az országos járványügyi operatív törzs (CNSU) még október elején jóváhagyta a diákok szűrésére használt 70 millió koronavírus-nyálteszt beszerzését, a közbeszerzési eljárás elhúzódása miatt azonban ezek leghamarabb a hét végén vagy a jövő hét elején érkezhetnek meg az iskolákba.

korábban írtuk

Hétfőtől tiltakozásba foghatnak a tanügyi szakszervezetek az iskolai nyáltesztek miatt
Hétfőtől tiltakozásba foghatnak a tanügyi szakszervezetek az iskolai nyáltesztek miatt

Péntekig, november 19-éig adtak határidőt a kormánynak a tanügyi szakszervezetek arra, hogy módosítsák a diákok tesztelésére vonatkozó előírásokat. Amennyiben ez nem történik meg, hétfőtől tiltakozásba kezdenek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
Hirdetés
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
Hirdetés