
Ki kellene vizsgálni, ki állhat a hátterében annak, hogy megfigyelték a 2009-es államfőválasztás előtt – mondta Mircea Geoană volt PSD-s elnökjelölt az állítólagos választási csalást vizsgáló bizottság ülésén.
2017. május 29., 19:182017. május 29., 19:18
Mircea Geoană akkori szociáldemokrata államfőjelölt újbóli meghallgatásával folytatta hétfőn tevékenységét a 2009-es elnökválasztáson elkövetett állítólagos választási csalásokat vizsgáló parlamenti bizottság.
A meghallgatáson a politikus arra hívta fel a figyelmet:
és nyilvánosságra hozták, hogy a választás napja előtt kevéssel az azóta korrupciós bűncselekményekért elítélt médiamogulnál, Sorin Ovidiu Vîntunál járt.
Robert Turcescu azon kérdésére, hogy nem gondolja-e: választási vereségéhez nagyban hozzájárult, hogy látogatást tett az ellentmondásos üzletembernél, Geoană kijelentette: a látogatást egyes körök csupán ürügyként használták fel, sokkal érdekesebb lenne azt kideríteni, ki állhat amögött, hogy nyomon követték, megfigyelték és lefényképezték a szóban forgó látogatás során.
Geoană megismételte, hogy álláspontja szerint „masszív" választási csalás történt. Megjegyezte: nem csupán Vîntunál járt, hanem az összes többi médiatulajdonosnál is.
A politikus azon meggyőződésének is hangot adott, hogy létezett egy „felsőbb struktúra", amely 2009-ben, illetve a 2010-es PSD-kongresszuson is beavatkozott, saját igényei szerint alakítva az eredményeket.
Geoană amúgy Turcescu kapcsán megjegyezte:
– ezzel arra utalt, hogy a televíziós újságíró néhány éve maga ismerte el, hogy a SRI-nek dolgozott.
Adrian Ţuţuianu, a bizottság szociáldemokrata elnöke arról kérdezte: a kormányőrség figyelmeztette-e, hogy követik. A volt pártelnök közölte: lemondott a kormányőrség védelméről a kampányban.
A bizottság beidézte Ana-Maria Pătrut, az Állandó Választási Hatóság akkori alelnökét is, aki azonban levélben közölte: nem jelenik meg a testület előtt, mivel már nem tölt be köztisztséget, és nem akarja, hogy még egyszer előállítsák, miután tavaly egy korrupciós ügy miatt egyszer már előzetes letartóztatásba helyezték, ami miatt a gyereke depressziós lett.
Mint arról beszámoltunk, a választási csalással kapcsolatos vádakat Octavian Andronic újságíró vetette fel, aki 2009-ben a választásokat végül megnyerő Traian Băsescu akkori államfő politikai tanácsadója volt.
Andronic az Evenimentul Zilei című napilapban közölt cikkében azt állította: Laura Codruţa Kövesi akkori legfőbb ügyész, George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) akkori igazgatója, Florian Coldea, a SRI második embere és Gabriel Oprea későbbi belügyminiszter 2009-ben, az elnökválasztás második fordulóját megelőzően Băsescu érdekében beavatkozott a választási folyamatba.
Andronic szerint Oprea hívta meg őt a lakásába, ahol a többiek már ott voltak, és várták a választási eredményeket. Mint ismeretes, akkor Băsescu csupán hajszállal verte meg a PSD jelöltjét, Mircea Geoanát, és fölmerült, hogy manipulálták a választási eredményeket előbbi érdekében.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
szóljon hozzá!