Hirdetés

Megvédték a szenátorok Corlățeant a DNA haragja elől

•  Fotó: tituscorlatean.ro

Fotó: tituscorlatean.ro

Elutasította kedden a bukaresti szenátus a Titus Corlățean volt külügyminiszter ellen a 2014-es államfőválasztás idején a külföldi szavazással összefüggésben kezdeményezett bűnvádi eljárást. A döntés nyomán a szociáldemokrata politikus nem adható ki az igazságszolgáltatásnak.

Rostás Szabolcs

2016. június 21., 19:222016. június 21., 19:22

2016. június 21., 19:312016. június 21., 19:31

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) májusban tett javaslatot a szenátori mandátummal rendelkező szociáldemokrata politikus mentelmi jogának megvonására hivatali visszaélés és a választójog gyakorlásának akadályozása gyanújával. A vádhatóság szerint az egykori külügyminiszter a 2014-es elnökválasztáson a külföldi szavazás rossz megszervezésével szándékosan akadályozta a hagyományosan jobbra húzó román diaszpóra voksolását, hogy ezzel saját pártja államfőjelöltje, Victor Ponta akkori kormányfő megválasztásának esélyeit növelje a jobboldal jelöltjével, Klaus Johannisszal szemben.

A DNA szerint Corlățean önkényesen döntött a külföldi választókörök kialakításáról, és figyelmen kívül hagyta azoknak a külképviseleteknek a jelzéseit, amelyek új szavazóhelyiségek megszervezését javasolták a román vendégmunkások által sűrűn lakott térségekben. Az ügyészség úgy véli, hivatali hatalmával visszaélve a volt tárcavezető jogosulatlan politikai haszonhoz juttatta a szociáldemokrata államfőjelöltet.

A kedden délután tartott titkos szavazást megelőzően – amelyen a szenátorok közül 26-an támogatták, 92-en pedig ellenezték társuk kiadását az igazságszolgáltatásnak – a szociáldemokrata (PSD) törvényhozók heves támadást intéztek az ügyészség ellen. Șerban Nicolae szenátor a felsőházzal szembeni sértésként értékelte a bűnvádi eljárásra vonatkozó kérést, az ügyben eljáró ügyészt pedig inkompetensnek nevezte. Haralambie Vochițoiu, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) törvényhozója a román diplomácia „ritka termékének\" nevezte Corlățeant, akit szerinte semmilyen felelősség nem terheli abban, hogy bizonyos román állampolgárokat akadályoztak szavazati joguk gyakorlásában.

Mintegy félórás „védőbeszédében\" a volt külügyminiszter határozottan visszautasította az ellene felhozott vádakat, leszögezve, hogy nem hágta át a törvényi előírásokat. Corlățean sajnálatának adott hangot annak kapcsán, hogy „számos jóérzésű\" román állampolgár kellemetlen helyzetbe került a 2014-es államfőválasztás idején külföldön, a diplomáciai kirendeltségeknél berendezett szavazóhelyiségeknél.

Miután a DNA csak akkor folytathat büntetőeljárást a parlamenti mentelmi joggal rendelkező volt miniszter ellen, ha az igazságszolgáltatásnak való kiadásához a szenátus is hozzájárul, a felsőház döntése azt jelenti, hogy Titus Corlățean megmenekül a kivizsgálástól. A PSD-s politikus 2012 nyara és 2014 novembere között vezette a román diplomáciát, a 2014-es elnökválasztás első fordulója után, a külföldi választóköröknél történt fennakadások nyomán lemondott tisztségéről.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés