Megszűnhet Adrian Nãstase ügyvezetői tisztsége

Ingatlanspekulációval gyanúsítja a bukaresti sajtó Mircea Geoanã szociáldemokrata elnököt

2006. február 03., 00:002006. február 03., 00:00

Pénteken ül össze a Szociáldemokrata Párt (PSD) közgyűlése, a terítékre kerülő kulcsfontosságú témákról pedig már csütörtökön határozott az alakulat ügyvezető testülete. A pártvezetés már egy hete gyűjti azokat a témaköröket, amelyeket föltétlenül meg kell vitatniuk. Így mindenképp napirenden lesz, hogy milyen körülmények teszik indokolttá az alakulat tagjainak a pártból való felfüggesztését, illetve mikor kell hivatalukról is lemondaniuk. A szociáldemokraták – az Adrian Nãstase által felfüggesztéséig betöltött – ügyvezető elnöki tisztséget is meg szeretnék szüntetni, azzal érvelve, hogy erre a funkcióra csakis akkor van szükség, amikor kormányon vannak, és a pártelnök egyben miniszterelnök is.
Alig egy nappal a közgyűlés előtt Ion Iliescu, a PSD alapítója már a párton belüli esetleges szakadásról beszélt. Szerinte a törésvonalak főként az alakulat alapját képező tagság és a felső vezetőség között fedezhetők fel. Iliescu egyben azt is leszögezte, nem kíván magának párttisztséget, és fölöslegesnek tartja, hogy a szociáldemokraták új statútumukba bevegyék az alapító elnöki tisztséget is. Ugyanakkor a volt államfő szerint az alakulat népszerűségének visszaesése mindenképp tematizálja a pénteki közgyűlést.
Iliescu csütörtöki kijelentésével az Adrian Nãstase körül kirobbant korrupciós botrány mellett utalt arra is, hogy a csütörtöki sajtóban felröppent a hír, miszerint Mircea Geoanã PSD-elnök nem tüntetett fel vagyonnyilatkozatában egy telket, amelyet nemrég adott el, és amelyet korábban jóval áron alul vásárolt felesége unokatestvérétől. Geoanã azonban alaptalannak tartja a vádakat, amelyeket – akárcsak korábban Nãstase – politikai támadásnak minősít.
Egyébként csütörtökön a Legfelsőbb Semmitőszék és Törvényszék vagyonellenőrzéssel megbízott testülete elhalasztotta a Nãstase elleni vagyonvizsgálatot az exkormányfő öröksége ügyében. A halasztást korábban a képviselőház elnöki tisztségét betöltő PSD-politikus kérte a parlamenti ülésszak megkezdésére hivatkozva.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus

Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus
2025. szeptember 09., kedd

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR
2025. szeptember 09., kedd

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
2025. szeptember 09., kedd

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni
2025. szeptember 08., hétfő

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben

A hét középétől a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet és csapadékos időjárás várható Romániában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptember 8–21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben
2025. szeptember 08., hétfő

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen

Hazaárulás miatt nyomoz a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) egyik volt vezető beosztású tisztje ellen.

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen
2025. szeptember 08., hétfő

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél

Románia költségvetési helyzetéről és a gazdaságot stabilizáló intézkedésekről tárgyalt hétfőn Ilie Bolojan miniszterelnök egy nemzetközi befektetői küldöttséggel.

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél
2025. szeptember 08., hétfő

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően

Daniel David oktatási miniszter lemondását és az oktatást érintő kormányintézkedések visszavonását kérték a Nicușor Dan államfővel folytatott hétfői megbeszélésükön a tanügyi szakszervezeti szövetségek vezetői.

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően
2025. szeptember 08., hétfő

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként

A Katonai Hírszerzési Főigazgatóság (DGIA) azon tagjait, akik tudtak olyan műveletekről, amelyekben román katonák zsoldosként szerepeltek Kongóban, vagy részt vettek bennük, elbocsátják – jelentette be Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként
2025. szeptember 08., hétfő

Grindeanu a koalícióról: ragaszkodunk a pártunkat meghatározó elvekhez

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem az egyhangúság, hanem a párbeszéd híve, és egy jobboldali koalíció tagjaként ragaszkodik az elveihez – jelentette ki hétfőn Sorin Grindeanu ügyvivő pártelnök.

Grindeanu a koalícióról: ragaszkodunk a pártunkat meghatározó elvekhez