Hirdetés

Megszavazta a szenátus az Agerpres hírügynökség parlamenti felügyeletének erősítését

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Az érintett közmédium vezetője és több civil szervezet tiltakozása ellenére elfogadta a román szenátus hétfőn azt a törvénytervezetet, amely leválthatóvá tenné az Agerpres közszolgálati hírügynökség jelenleg elmozdíthatatlan vezérigazgatóját.

MTI

2017. október 30., 22:272017. október 30., 22:27

Az öt szociáldemokrata párti (PSD) törvényhozó által kezdeményezett tervezet indoklása szerint a román közszolgálati hírügynökség működését szabályozó törvény leszögezi ugyan, hogy a szerkesztőségileg független intézmény a parlament felügyelete alatt áll, ám a törvényhozásnak – a vezérigazgatónak a miniszterelnök javaslatára történő kinevezésétől eltekintve – nincs semmilyen eszköze ennek a felügyeletnek az érvényesítésére, ha elégedetlen a menedzsment hatékonyságával, így arra sem, hogy a vezérigazgatót elmozdítsa ötéves mandátuma lejárta előtt.

A tervezet törvényerőre emelése esetén a hírügynökség éves jelentésének parlamenti elutasítása a vezérigazgató leváltását eredményezné.

Hirdetés

Romániában a közszolgálati televízió és rádió működését szabályozó törvény tartalmaz már ilyen rendelkezést, amelynek alapján a parlamenti többség többször le is váltotta az illető médiumok vezetőit.

Alexandru Giboi, az Agerpres vezérigazgatója szerint

a törvénymódosítás elfogadása a hírügynökség függetlenségének elvesztését, az intézmény politikai felügyelet alá helyezését jelentené, és a mindenkori parlamenti többség sajtóirodájává tenné a közmédiumot.

A vezérigazgató tiltakozását a Románia nyugati szövetségeseinek bukaresti külképviseleteihez, a nemzetközi médiaszervezetekhez és politikai intézményekhez is eljuttatta.

Giboi azt hangoztatta, hogy nem önös érdekből, hanem a közmédium függetlensége védelmében emelt szót, mandátuma ugyanis hamarosan lejár. Alexandru Giboit – a PSD sajtóirodájának volt főnökét – 2013 februárjában nevezte ki a parlament az Agerpres élére Victor Ponta akkori miniszterelnök javaslatára.

Az Agerpres szerint

az EBESZ és több nemzetközi újságíró szervezet is tiltakozott a törvényjavaslat ellen, amelyet az Európa Tanács is a „szólásszabadságot fenyegető veszélyek” között kísér figyelemmel.

A médiaszervezetek állásfoglalása szerint nem az Agerprest kellene „politizálni” a rádió és televízió mintájára, hanem az elektronikus közmédiát is ki kellene vonni a politikai befolyás alól.

A szenátusi vita során a kezdeményezők nevében Lucian Romașcanu kulturális miniszter azt mondta: a hírügynökség vezérigazgatóját politikusok (a törvényhozók) nevezik ki, tehát természetes, hogy politikusoknak lehetőségük legyen leváltani őt, ha elégedetlenek azzal, ahogyan a közmédia számára kijelölt szakpolitikákat érvényesíti.

A jobbközép ellenzék a tervezet ellen nem emelt kifogást, csak azt kérte (eredménytelenül), hogy az igazgató leváltását kössék számszerűsíthető, tehát objektív célkitűzések meg nem valósulásához.
Az ügyben a kétkamarás parlament képviselőháza hozza meg a végső döntést.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés