
Fotó: Ilusztráció
2010. április 22., 13:422010. április 22., 13:42
Noha a PDL képviselőházi frakcióvezetője, Mircea Toader azt hangoztatta: Oltean nem a párt, hanem magánvéleményének adott hangot, Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke elismerte, a szövetségnek már korábban is javasoltak hasonló megoldást, amelyet egyébként megfontolandónak tart.
Ioan Oltean a Gândul című lapnak nyilatkozva azt mondta: ahhoz hasonlóan, ahogy a többi nemzeti kisebbség számára törvény garantálja a parlamenti képviseletet, a magyarság rögzített számú parlamenti mandátumot kaphatna, ha az RMDSZ támogatná az alkotmánymódosítási tervezetet, amelyet a kormány dolgozott ki. „Kompromisszumos megoldást kell találni. Garantálhatjuk a választási törvényben, hogy lesz bizonyos számú képviselőjük, akárcsak a többi nemzetyi kisebbség esetében. A magyar kisebbség bizonyos számú mandátumot kaphat, reprezentativitásuk függvényében, amely állandó” – fogalmazott a lapnak Ioan Oltean.
Mint arról tájékoztattunk, az Emil Boc vezette PDL-RMDSZ-kormány szerdán eljuttatta az államfőnek az alkotmány módosításának tervezetét, amely megszüntetné a törvényhozás felsőházát, az egykamarás parlament létszámát pedig 300-ra korlátozná. Markó Béla RMDSZ-elnök szerdán jelezte: a kormány teljesítette kötelességét, és továbbította az államelnöknek a tavaly novemberi népszavazás eredményét figyelembe vevő tervezetet, de a szövetség továbbra is a kétkamarás törvényhozást támogatja, és nem feltétlenül 300-ra csökkentené a parlamenti mandátumok számát.
Roberta Anastase, a képviselőház PDL-s elnöke azt nyilatkozta a Gândul-nak: „Minden pártnak megvannak a saját prioritásai. A mienket a november 22-i népszavazáson eredménye szabja meg. Az alkotmánymódosító bizottság keretében megpróbáljuk meggyőzni nem csak az RMDSZ-t, hanem a többi ellenzőt is”.
Ioan Oltean felvetésével kapcsolatban Mircea Toader, a PDL képviselőházi frakcióvezetője csütörtökön leszögezte: kollégája saját véleményének adott hangot, nem a párt álláspontját képviselte, de megvitatásra kerül az alkotmánymódosító bizottságban
Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke „érdekesnek” nevezte Oltean felvetését, amelyet – mint mondta – meg kell fontolni. „Ez a megoldás már korábban is több ízben felmerült ötletként” – tette hozzá Kelemen.
Varujan Vosganiant, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnökét az állapotos nők számára az autóbuszon fenntartott helyekre emlékezteti az a lehetőség, hogy az RMDSZ garantált mandátumokat kapjon. Hangsúlyozta: minden, a parlamentbe jutáshoz küszöböt elérő, a törvényhozásba bejutó párt számára azonosak a képviselet feltételei. A nemzeti kisebbségekre külön szabály érvényes, mivel ők nem érik el parlamenti küszöböt, tette hozzá. Oltean felvetése Vosganian szerint azért képtelenség, mivel „a törvény szerint a kisebbségek szervezetei politikai pártnak számítanak, akkor meg ezt töröljük és adjunk a magyaroknak mandátumokat, ahogy az állapotos nőknek helyeket tartanak fenn az autóbuszon? Miért? A magyarok átlépik a parlamenti küszöböt”.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).