Miután korábban többször is leszögezte, hogy nem indul a decemberi parlamenti választáson, és nem lép be egyik pártba sem, sőt saját pártot sem hoz létre, Dacian Cioloş miniszterelnök legújabb nyilatkozatában már nem zárta ki egyértelműen, hogy a választásokat követően érdekli a miniszterelnöki mandátum folytatása.
2016. október 16., 13:462016. október 16., 13:46
2016. október 16., 13:482016. október 16., 13:48
Közölte, kidolgoz egy, az általa képviselt elveket és értékeket tartalmazó projektet, és az őt kormányfőnek akaró pártokkal is hajlandó egyeztetni arról, milyen elemeket vennének át belőle.
A szakértői kormány feje csütörtökön késő este a Digi 24 hírtelevízió stúdiójában azt megerősítette: továbbra sem kíván jelöltként indulni a parlamenti voksoláson.
„Már az elején megfogadtam, hogy nem indulok, hogy ezzel is jelezzem: az egyensúlyt megtartó kormányt akarok vezetni. (...) Ezért közöltem már a kezdetekben, hogy nem indulok, és nem használom ki a pozíciómat és a politikai tőkémet egy politikai pártban vagy azáltal, hogy jelöltetem magam” – szögezte le a kormányfő. Elismerte ugyanakkor, hogy szeretné, ha egyes projektek folytatódnának, különösen pedig ha azok az elvek és értékek nem sikkadnának kell, amelyeket kormánya megkísérelt a kormányzás során alkalmazni. „Azt hiszem, ezek a dolgok másképp is megvalósíthatók, anélkül, hogy megszegném az ígéretemet” – tette hozzá a miniszterelnök.
Annak kapcsán, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) is jelezte: szívesen támogatnák őt kormányfőjelöltként, kifejtette: a kormányzati program kidolgozása a pártok feladata, amelyeknek szavazatokat kell szerezniük ahhoz, hogy a kormányalakításra gondolhassanak, ő azonban elveket és értékeket képvisel. Leszögezte: ezekről az elvekről és értékekről kíván tárgyalni, azokról a nagy témákról, amelyekkel a jövőben foglalkozni kell, ezt követően pedig a polgároknak kell eldönteniük, hogy ezek egy kormányprogram alapjait képezhetik-e.
A miniszterelnök hozzátette: a közeljövőben a nyilvánosság elé tárja álláspontját, amely a jelenlegi kormányzás lényegét összegzi. „Amennyiben ezek az elvek, értékek és projektek a továbbiakban is támogatást élveznek, nem kormányprogramként, hanem olyan platformként, olyan projektként, amelyben valamilyen módon az elmúlt években szerzett tapasztalat is tükröződik, (...) ezzel hozzájárulhatok a várható vitához” – jelentette ki a kormányfő. Hozzátette, a PNL-lel és az USR-rel folytatandó esetleges tárgyalásokra csakis azt követően kerülhet sor, hogy bemutatta a projektet.
Alina Gorghiu, a PNL elnöke pénteken üdvözölte a bejelentést, és kijelentette: hisz a Klaus Johannis államfő, Dacian Cioloş és a Pnl alkotta „reformtengelyben.”
Az USR részéről Clotilde Armand, Bukarest 1. kerületi közgyűlésének tagja nem zárta ki, hogy ugyanazt a kormányt támogassa, mint a PNL, ez azonban nem jelentene szövetséget.
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke ugyanakkor bírálta a kormányfő kijelentéseit, mondván: a szakértői kormány hazudott, a kormányzást saját politikai tőkéjük kovácsolására használták fel. Ezzel arra utalt, hogy a független kormány több tagjai is tárgyal a PNL-lel, illetve az USR-rel a pártokhoz való csatlakozásról. Szerinte a miniszterelnök által javasolandó program mögött a PNL és Johannis áll.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!