
Harmadszorra is Victor Ponta volt miniszterelnök doktori címének visszavonását kérte a Bukaresti Tudományegyetem az oktatási minisztériumtól – közölte kedden Marian Popescu, a felsőoktatási intézmény etikai bizottságának elnöke, hozzátéve: elküldték a tárcának az ezzel kapcsolatos dokumentációt.
2016. március 01., 19:242016. március 01., 19:24
2016. március 01., 19:542016. március 01., 19:54
Mint ismeretes, az oktatási tárca két, a doktori címek odaítélésének, illetve visszavonásának gyakorlatát megváltoztató jogszabály-módosítást – egy kormányhatározat- és egy sürgősségirendelet-tervezetet – is nyilvános vitára bocsátott.
Ezek értelmében a doktori címek odaítélése és vissszavonása az illetékes egyetem hatáskörébe tartozik majd. Az eddig odaítélt doktori címeket azonban csak a miniszter vonhatja vissza az egyetem javaslatára. Adrian Curaj miniszter szerint a tárcavezetők a jövőben már nem kerülhetik meg a cím visszavonását, ha azt a rektor jóváhagyta. Kedden ugyanakkor azt mondta: ha lehetett volna, már visszavonta volna Ponta címét.
Ponta doktori címének visszavonása annak kapcsán merült fel, hogy 2012-ben meggyanúsították: a nemzetközi jog témájában írt, 2003-as doktori disszertációjának jelentős része plágium. A felsőoktatási intézmény etikai bizottsága – az országos etikai bizottsághoz hasonlóan – már 2012-ben, a plágiumügy kirobbanásakor megállapította a visszaélés tényét, ugyanakkor az oktatási tárca csupán a saját alárendeltségében működő etikai testület álláspontját volt hajlandó figyelembe venni, amely szerint Ponta 2003-ban nem plagizált. Azóta az egyetem többször is kérte a doktori cím megvonását, sőt Ponta hivatalosan le is mondott arról, az oktatási tárca azonban semmit sem lépett az ügyben.
Ponta kedden Facebook-bejegyzésben reagált a bejelentésre, az 50-es évek kommunista gyakorlatához hasonlítva az ügyet. Vádjai szerint az egyetem élére Traian Băsescu akkori államfő nyomására kinevezett „szekusok” állnak a háttérben, akik – szerinte – kizárólag politikai alapon hozzák meg döntéseiket. Ponta szerint törvényesen szerezte a doktori címet, úgy vélte: ha az igazságszolgáltatás elé kerül az ügy, akkor megnyeri a pert.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!