
Fotó: Facebook
Vannak olyan személyek, akik nem jelennek meg a kihallgatáson, mert félnek, hogy megfertőződnek, kitesszük a koronavírusfertőzésnek az embereinket is, nem tudjuk, a házkutatások során találunk-e beteget – így magyarázza az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vezetője, hogy miért lankadt az elmúlt időszakban a korrupcióellenes küzdelem.
2020. október 30., 11:432020. október 30., 11:43
Crin Bologa csütörtökön egy, a korrupcióellenes küzdelemről szóló beszélgetésen magyarázta el, hogy miért hallunk kevesebbet mostanság a DNA tevékenységéről, mint korábban, és a fő okként a koronavírus-világjárványt említette.
„A DNA-nál is alaposan megéreztük a pandémia hatását. Két hónapig szinte az összes ügyben leállt a bűnvádi eljárás, kivételt csupán a sürgős esetek jelentettek.
Ezek a dolgok nehezítik a korrupcióellenes küzdelmet, és volt is eset – nem sok – amikor megbetegedtek az alkalmazottaink. Több olyan eset van, hogy elkülönítésbe kell vonulniuk az alkalmazottaknak, miután beteg személyekkel érintkeztek” – idézi a DNA-vezér érvelését a G4media.ro hírportál.

Online aláírásgyűjtés indult a korrupcióellenes küzdelem újraindításáért, a Declic civil szervezet köré szerveződött civilek petíciót is intéztek a bukaresti hatóságokhoz.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) közbeszerzési eljárást indított egy multifunkcionális lehallgatórendszer beszerzésére. A szerződés értéke áfa nélkül 3,11 millió lej.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
szóljon hozzá!