2008. május 20., 00:002008. május 20., 00:00
A tárcavezető szerint a költségvetés továbbra is fenntartható, és a szükséges összegeket át tudják utalni a kötelező magánnyugdíjalapba, sőt áprilisban az erre szánt bevételek mintegy öt százalékkal meghaladták az előre jelzetteket. Az egész rendszerre leosztva ez mintegy egytized százalékos többletet jelent. Vosganian ugyanakkor elmondta: közel 89 millió lej kerül át a hét folyamán a kötelező magánnyugdíjalapokat kezelő társaságokhoz. A miniszter emellett rámutatott: a költségvetési előrejelzés alapján 2009-ben is fenntartható lesz a kétpilléres járadékrendszer, ráadásul a nyugdíjpont 45 százalékkal történő emelése is megvalósítható. „Amennyiben 2008-at költségvetési többlettel zárja a kormány, akkor a fennmaradó különbséget a nyugdíjalapnak fogják átutalni” – tette hozzá a tárcavezető.
A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.
A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.
A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
A kormányzati dolgozók szakszervezete (SAALG) szombaton bejelentette, hogy hétfőtől japán sztrájkba kezd.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Ilie Bolojannal tárgyalt szombaton Temesváron a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.
Szombattól országszerte szeszélyessé válik az időjárás: lehűlésre, erős szélre és esőzésekre kell számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Felhőszakadások miatt öt megyére narancssárga riasztást adtak ki.
A hadifelszerelések iránt világszerte megnövekedett kereslet jó fejlődési lehetőséget nyit a román védelmi ipar számára is – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának Kolozsváron tartott ülése után kijelentette, a szövetség elsődleges célja a korábbi kormánykoalíció újraalakítása, de nem zárja ki azt a lehetőséget sem, hogy az RMDSZ ellenzékbe vonuljon.
Markó Béla volt RMDSZ-elnök pénteken az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy aggasztja az ország politikai helyzete.