
A térség biztonsága érdekében fontos a NATO keleti szárnyának megerősítése – ez az egyik legfontosabb következtetése a NATO közép-és kelet-európai tagállamainak szerdai, Bukarestben zajló csúcstalálkozóján elhangzottaknak.
2015. november 04., 15:032015. november 04., 15:03
Abban is megállapodtak, hogy fenntartják az erőfeszítéseket arra, hogy a tagállamok bruttó hazai termékük 2 százalékát fordítsák védelmi kiadásokra.
A tanácskozásokat követően házigazdai minőségében Klaus Johannis román elnök elmondta, lényeges elem még a szövetségesek közötti szolidaritás és egység megerősítése, az Egyesült Államok európai jelenlétének növelése mind katonai, mind politikai és gazdasági téren, a NATO megerősítése, illetve a szövetség azon képességének növelése, hogy reagálhasson a keleti és déli irányból érkező fenyegetésekre. Ebben kiemelt szerep jut a térségbeli szövetségesekkel fennálló kapcsolat mélyítésének.
Emellett arról is megállapodtak, hogy fokozni kell a Fekete-tenger és a Balti-tenger menti térség biztonságát, és mélyíteni kell a stratégiai partnerséget a NATO és az Európai Unió között. Johannis elmondta: a cél az, hogy sikerüljön tárgyalásokat folytatni Oroszországgal a nemzetközi jog tiszteletben tartásáról.
A tanácskozás fő üzenete az, hogy a résztvevő térségbeli NATO-tagállamok szeretnék az észak-atlanti keleti határainak megerősítését az Oroszország jelentette esetleges fenyegetés miatt.
Áder János magyar elnök felszólalásában arról beszélt: a NATO-tagországok szolidaritásának nemcsak a katonai, vagy biztonsági fenyegetettséggel, hanem a tagállamokat különböző mértékben érintő migrációs válsággal szemben is meg kell nyilvánulni.
Az eseményen a bolgár, az észt, a magyar, a lett, a litván, a lengyel és a szlovák elnök, valamint a cseh képviselőház elnöke vett részt, a NATO vezetését pedig Alexander Wershbow helyettes főtitkár vett részt. A találkozót követően Klaus Johannis négyszemközti találkozón is fogadja Áder János magyar államfőt.
Miközben a diákok házi feladatot íratnak vele, nyelveket tanulnak és vizsgákra készülnek, a pedagógusok óravázlatok, tesztek és értékelések összeállítására használják a mesterséges intelligenciát.
Tankönyvek nélkül kezdik a kilencedikes diákok a középiskolát hétfőn Romániában. Az oktatási miniszter elektronikus változatokkal „vigasztalja őket”, miközben arról is beszélt, mely tantárgyak esetében a legerőteljesebb a pedagógushiány.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
szóljon hozzá!