2008. május 08., 00:002008. május 08., 00:00
A keddi megbeszélésen Winkler Gyula beszámolt arról is, hogy az RMDSZ aktívan népszerûsíti az Európai Néppártot Romániában, ennek jegyében szervezett nemrég a képviselõ a Néppárttal közösen egy regionális fejlesztési konferenciát Szovátán. Sógor Csaba felhívta a figyelmét a közelmúltban történt incidensekre, amikor magyarokat bántalmaztak, csak azért, mert anyanyelvüket használták. Sógor jelezte, hogy kampányidõszakban a romániai magyarok ellen irányuló nacionalizmus egyre hangsúlyosabb, ez ellen kellene közösen fellépni.
Martens szerint egész Kelet-Európában változnia kell a többségi közösségek mentalitásának, el kell fogadniuk az etnikai és kulturális sokszínûséget, valamint a kisebbségek egyenjogúságát. „A szélsõjobb megnyilvánulások elfogadhatatlanok” – hangsúlyozta az EPP elnöke. Winkler Gyula azt is jelezte a Néppárt elnökének, hogy a romániai magyarság azt szeretné, ha jogai törvénybe lennének foglalva.
Sógor Csaba hangsúlyozta, hogy az Európai Néppártnak figyelemmel kell követnie a kisebbségi jogok alkalmazását, ugyanakkor szükség van európai kisebbségvédelmi jogi keretre, ehhez az Európa Tanács idevágó dokumentumai kiváló példával szolgálhatnak.
Wilfried Martens egyetértett a jogi keret szükségességével, és úgy vélte, hogy az Európai Néppárt kezdeményezhetné ezt.
Hírösszefoglaló
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.