
Fotó: Pixabay.com
Májusban tarthatják meg a család fogalmának meghatározásáról szóló népszavazást – jelentette be hétfőn Paul Stănescu miniszterelnök-helyettes. Közölte, a számítások szerint a legvalószínűbb az, hogy a referendum két hónap múlva esedékes.
2018. március 26., 16:302018. március 26., 16:30
2018. március 26., 16:512018. március 26., 16:51
Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a téma kapcsán közölte,
Mint arról beszámoltunk, a melegházasság tiltását alkotmányos szintre emelő polgári kezdeményezést a Koalíció a családért nevű, az otodox egyházhoz közel álló szervezet indította, a kezdeményező csoport azt szorgalmazza: foglalják alaptörvénybe, hogy „a család egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságon alapul”.
A polgári kezdeményezéshez fél év alatt a szükséges félmilliónál hatszor több, mintegy hárommillió támogató aláírás gyűlt össze. Az alaptörvény módosításához a parlament mindkét házának kétharmados többséggel kell elfogadnia az alkotmánymódosító tervezetet, amelyről a parlamenti elfogadásától számított 30 napon belül, egy különleges törvény alapján népszavazást kell kiírni.
A képviselőház tavaly már elfogadta az alkotmánymódosító javaslatot.
Románia 2001-ben eltörölte a büntető törvénykönyvből (Btk.) azt a cikkelyt, amely öt évig terjedő börtönnel sújtotta a „nyilvánosság előtt mutatkozó, botrányt okozó” homoszexuális párokat. A 2011-ben elfogadott új polgári törvénykönyv (Ptk.) azonban továbbra is tiltja az azonos neműek házasságát, nem ismeri el a román vagy más állampolgárok külföldön kötött házasságát, mint ahogy a külföldön kötött élettársi szerződéseket sem, függetlenül attól, hogy azok azonos vagy különböző neműek között jöttek-e létre.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!