Hirdetés

Magas rangú vendégek köszöntötték az EU-elnökséget átvevő Romániát – kisebb tüntetés „színesítette” a bukaresti nyitórendezvényt

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Brüsszel támogatásáról biztosította a román uniós elnökséget •  Fotó: Presidency.ro

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Brüsszel támogatásáról biztosította a román uniós elnökséget

Fotó: Presidency.ro

Az emberi jogok, a jogállamiság melletti kiállásra, a korrupció elleni harc folytatására, az európai alapértékek védelmére biztatták Romániát az Európai Unió vezető tisztségviselői csütörtökön Bukarestben, a román uniós elnökség hivatalos nyitórendezvényén. A házigazdák – pártállástól függetlenül – Románia európai elkötelezettségét hangoztatták.

MTI

2019. január 11., 12:582019. január 11., 12:58

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke román nyelven mondott beszédében kifejezte reményét, hogy Románia mindent megtesz Európa érdekeinek, és értékeinek védelmében. Arra kérte a románokat, hogy ugyanolyan eltökéltséggel védjék hazájukban és egész Európában a szabadságot, tisztességet, a közélet tisztaságát és a törvényességet, mint ahogyan 1986-ban a Steaua futballklub kapusa a Barcelona elleni döntőn kivédett négy büntetőrúgást, európai bajnoki győzelemre juttatva a román csapatot.

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke azt hangoztatta:

Hirdetés

Románia már rég kiérdemelte, hogy a schengeni övezet tagja legyen

és felszólította ennek akadályozóit, tegyék lehetővé, hogy a célkitűzés a román elnökség idején teljesüljön.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke – a korábbi súrlódásokra is utalva – Brüsszel támogatásáról biztosította a román uniós elnökséget. Azt is leszögezte: az Európai Unió nem köthet kompromisszumokat, ami a jogállamiságot, a demokráciát illeti.

A házigazdák nevében elsőként felszólaló Klaus Johannis román államfő úgy vélekedett:

az idei év első fele meghatározó lesz az Európai Unió jövője szempontjából.

Johannis a román uniós elnökség előtt álló kihívások közül a brit kilépést, a migráció kérdését és az Európa közvetlen szomszédságában lévő biztonsági kihívásokat emelte ki. A román uniós elnökség idején újul meg az Európai Parlament is, és megkezdődik a következő többéves költségvetés előkészítése is – tette hozzá.

A szociálliberális bukaresti kormánnyal nyílt konfliktusban álló jobboldali román elnök azt ígérte, országa felelősségteljesen, gyakorlatiasan fogja feladatait ellátni, és reményét fejezte ki, hogy a májusi nagyszebeni csúcstalálkozón egy erős és egységes unió jövőképét fogják felvázolni.

Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök felidézte, hogy 2007-ben az ő miniszterelnöki mandátuma idején vált Románia az EU tagjává. Úgy vélekedett: Romániának minden tekintetben sikerült európaivá válnia, kivéve az államhatalom „büntető” intézményeit, amelyek szerinte nem hajlandók lemondani a kommunista időszakban élvezett előjogaikról.

A rendezvény nagy hiányzója, Liviu Dragnea szociáldemokrata házelnök helyett a képviselőház nevében Florin Iordache alelnök köszöntötte a brüsszeli vendégeket.

Országa szuverenitását is hangoztatva, leszögezte: nem tudja elképzelni Romániát az EU-n kívül, és a szociáldemokrata kormánytöbbség európai elkötelezettségéről biztosította Brüsszelt.

A szónoklatok sorát záró Viorica Dăncilă miniszterelnök azt ígérte: az uniós elnökség idején kormánya „méltósággal” vezeti majd Európát, és mindent megtesz azért, hogy Románia megkapja azt a tiszteletet, amelyet érdemel. A román uniós elnökség a kohéziót tűzte zászlajára és azt reméli, hogy mandátuma végén az EU egységesebb, erősebb és összetartóbb lesz – hangoztatta a kormányfő.

Az EU vezetőit több száz kormányellenes tüntető várta az ünnepség helyszínéül szolgáló Ateneul Român (Román Athenaeum) koncertterem közelében,

akik szintén a románok európai elkötelezettségét akarták demonstrálni a bukaresti kormány szerintük Európa-ellenes magatartásával ellentétben. Az „Európát akarunk, nem diktatúrát”, „Románia európai állam” „Igazságszolgáltatást akarunk, nem korrupciót” feliratú táblákat magasba emelő, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elleni rigmusokat skandáló tüntetőket a csendőrség több száz méteres távolságban tartotta a koncertterem bejáratától.

A bukaresti városháza arra hivatkozva tiltotta ki az Ateneul Român előtti térről a tüntetőket, hogy oda a román külügyminisztériumnak van területfoglalása, és a magas rangú vendégek biztonsága is megköveteli, hogy a – történetesen éppen velük szimpatizáló – tüntetők nem közelíthessék meg őket.

Románia január elsejétől kezdődően fél évre vette át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. A hivatalos nyitórendezvény alakalmából az uniós intézmények vezetői, és az Európai Bizottság tagjai egy ünnepi hangversenyen vettek részt, pénteken pedig az EB elnöke a román államfővel és miniszterelnökkel egyeztet a román elnökségre váró feladatokról.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés