
2010. július 28., 09:462010. július 28., 09:46
A megkérdezettek 41 százaléka az egykori pártfőtitkárra szavazna, ha a jelenlegi román politikai élet főszereplőivel együtt indulna az államelnöki székért. A válaszadók 49 százaléka jó vezetőnek nevezte a Romániát két és fél évtizeden keresztül irányító diktátort, sőt 71 százalékuk úgy vélekedett: az 1989 decemberében kivégzett Ceauşescu nem érdemelte meg a sorsát. (A megkérdezettek a diktátor ugyancsak agyonlőtt feleségével már szigorúbbak: 67 százalékuk rossz vezetőnek nevezte az egykori román „first lady-t”).
Az interjúalanyok 80 százaléka szerint a diktátor házaspár halálos ítéletét kimondó bírósági per nem volt tisztességes, 84 százalékuk nem hagyta volna jóvá a Ceauşescuék agyonlövéséről szóló ítéletet, sőt 70 százalékuk felelősségre vonná a húsz évvel ezelőtti tárgyalás kezdeményezőit. A kutatásból kiderül az is, hogy a megkérdezettek 54 százaléka azt állítja, 1989 előtt jobban élt, mint most, 68 százalékuk szerint a kommunizmus „jó, de hibásan alkalmazott” rendszer volt, 37 százalékuk pedig kifejezetten sajnálja a vörös uralom bukását. Különben Josip Broz Tito legközelebbi hozzátartozói bejelentették: nincs szándékukban exhumáltatni az egykori jugoszláv elnök holttestét nyughelyén, a belgrádi Virágházban. A kérdés azután vetődött föl Belgrádban, hogy Bukarestben a múlt héten azonosítás végett kihantolták a Ceauşescu házaspárt.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).