
Nem jut. Orban szerint felelőtlenség volt a szociáldemokraták emelési javaslata
Fotó: Thomas Campean
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatja ugyan a gyermekpénz növelését, de csak akkor, ha ez fenntartható; jelenleg nincs pénz ennek növelésére – jelentette be a PNL végrehajtó tanácsának ülése után Ludovic Orban miniszterelnök.
2020. január 06., 18:372020. január 06., 18:37
2020. január 06., 20:172020. január 06., 20:17
„Nincs a növelésre elkülönített összeg. A PNL emelni kívánja az összeget, feltéve, ha ez az emelés észszerű, fenntartható, megvan rá a szükséges összeg, és nem eredményez súlyos egyensúlyvesztést a költségvetés vagy a többi állami szociális támogatások terén” – mondta Orban.
A kormányfő azt is bejelentette,
A miniszterelnök szerint a PSD felelőtlenül járt el, amikor a gyerekpénz növekedéséről hozott törvényt, ugyanis a PNL javaslatára már így is érvényben van egy 3,8%-os emelésről rendelkező jogszabály, amelynek az volt a célja, hogy a gyerekpénzt az inflációhoz igazítsák. Az összeg megduplázása azonban felelőtlenség – nyomatékosította Orban.
A képviselőház decemberben fogadta el döntő házként azt a törvényt, amely értelmében 300 lejre nő a gyerekpénz összege, a fogyatékkal élő kiskorúaknak pedig 600 lejes gyerekpénz járna.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
„Luxusbotrány” robbant ki a román belpolitikában, miután több ellenzéki politikus is azzal vádolta meg a kormányzó PSD politikusait, hogy „rázták a rongyot” Alfred Simonis, a Temes megyei közgyűlés elnöke fiának hétvégi keresztelőjén.
Luca Niculescu nem miniszterelnök, hanem inkább közvetítő a kormányban – vélte Valeriu Stoica volt nemzeti liberális (PNL) pártelnök, aki szerint a kabinet valódi politikai irányításában Sorin Grindeanunak, a PSD vezetőjének van meghatározó szerepe.
A korábbi megszorításokkal ellentétes intézkedést hagyott jóvá a kormány: tíz, helyi közszolgáltatásokat végző vállalatnál engedélyezte a bérek emelését, az üres álláshelyek betöltését, valamint új munkahelyek létrehozását a Niculescu-kabinet.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
A belügyminisztérium 114 pedagógust részesített képzésben a veszélyes tárgyak jogosulatlan birtoklásával vagy használatával kapcsolatos esetek felismeréséről és jelentéséről – közölte vasárnap a tárca.
szóljon hozzá!