Hirdetés

Leváltották Tănasét a Román Televízió éléről

Menesztette szerdán a Román Televízió (TVR) elnöki tisztségéből Stelian Tănasét a parlament, miután nem fogadták el a közszolgálati televízió éves tevékenységére vonatkozó jelentést.

Balogh Levente

2015. szeptember 23., 17:252015. szeptember 23., 17:25

2015. szeptember 23., 17:262015. szeptember 23., 17:26

A parlament két házának együttes ülésén 115-en voksoltak a jelentés elfogadása mellett, 222-en azonban elutasították, ez pedig automatikusan maga után vonja az elnök és az igazgatótanács leváltását. A legnagyobb kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Liviu Dragnea közölte: a kormánytöbbség „nem politikai” alapon jelölte ki a televízió ügyvezető elnökét, Irina Radu eddigi műsorigazgatót, akit a kormánytöbbség meg is bízott azzal, hogy hat hónapig ő vezesse a köztévét.

A szavazás előtt Tănase is szót kapott, és kijelentette: a közszolgálati televízió olyan súlyos helyzetben van, hogy csakis egy sor kormányintézkedés mentheti meg, ugyanakkor szerinte a televízió adósságai azért halmozódtak fel, mert sem a parlament, sem a kormány nem támogatta. Megjegyezte: a tévé anyagi helyzetére az előfizetési díj fizetésére köteles jogi személyek körének szűkítése és a reklámtörvény is negatív hatással volt.

Azt is elmondta, hogy 2013-ban a kormány ígéretet tett az előfizetési díj növelésére, ami azonban nem történt meg – a köztévé azonban az emelés reményében már fölvett egy nagyobb összegű hitelt. Felpanaszolta, hogy a kormány egyetlen javaslatát – az adósságok eltörlését, esetleges átütemezését, a reklámszabályzat módosítását – sem fogadta el.

Mint arról beszámoltunk, Tănase a hét elején azt állította: leváltása valójában annak tudható be, hogy a közszolgálati televízió annak ellenére is foglalkozott Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes plágiumügyével, hogy a politikus több ízben is a róla szóló anyagok letiltását követelte. Victor Ponta kormányfő viszont „menedzsmentproblémákról” beszélt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés