2010. augusztus 24., 17:292010. augusztus 24., 17:29
Az asszisztensnő ügyvédje az ítélethirdetés előtt azt nyilatkozta, hogy Cîrstea csak részben vallotta magát bűnösnek a bíróság előtt. Hozzátette: az asszisztensnőnek – munkaköri leírása szerint – „egy vagy két kezdő asszisztensnő, illetve egy vagy két ápolónő” beosztottal kellett volna dolgoznia, de ezek hiányában egyedül kellett a teljes intenzív osztállyal foglalkoznia.
Az ügyvéd szerint Cîrsteát lelkiismeret-furdalás gyötri a tragédia kapcsán, és hangsúlyozta: az asszisztensnő semmiféle ünnepségen nem vett részt a szülészeten. Ezt annak kapcsán mondta, hogy a szülészeten kitört tűz ügyét vizsgáló ügyész szerint a tragédia napján a személyzet egy része egy kórteremben tartózkodott, ahonnan valaki egy tortával lépett ki. Sajtóértesülések szerint a személyzet Mária-napot ünnepelt.
A védőügyvéd elmondta: Florentina Cîrstea valóban 12 percig volt távol az intenzív osztályról, és útban a mosdó felé megkérte egyik kolléganőjét, hogy helyettesítse, aki aztán Cîrsteát kérte meg, hogy lássa el ideiglenesen teendőit, amíg ő egy szülésnél segédkezik. Cîrstea így egy másik kórteremben tartózkodott, ahol kollégáját helyettesítette. Az ügyvéd elmarasztalóan szólt a „beteg egészségügyi rendszerről”, amelyben egy asszisztensnőnek két kórteremre kell felügyelnie.
Az ügyészség arra hivatkozva kérte az asszisztensnő előzetes letartóztatását, hogy a nő elhanyagolta munkaköri feladatait, és indokolatlanul felügyelet nélkül hagyta a szülészet intenzív osztályát, ahol ezalatt tűz ütött ki.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).