
Nicolae Păun és Mădălin Voicu parlamenti képviselő letartóztatását kezdeményezte szerdán az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), amely több mint 27 millió lejnyi (hatmillió euró) uniós és állami költségvetési forrás elsikkasztásával gyanúsítja a két honatyát.
2016. február 10., 15:002016. február 10., 15:00
2016. február 10., 15:432016. február 10., 15:43
A nyomozó hatóság szerdai közleménye szerint Nicolae Păun, a Pro Europa roma szervezet elnöke ellen európai uniós források elsikkasztásával és illetéktelen felhasználásával, pénzmosással, megvesztegetéssel és tanúk befolyásolásával, míg Mădălin Voicu, a szervezet tiszteletbeli elnöke ellen befolyással üzérkedés, hamis nyilatkozattétel és pénzmosás gyanújával kezdeményeztek bűnvádi eljárást.
A DNA közölte, a Nicolae Păun vezette szervezet két, a romániai cigányok társadalmi felzárkóztatását, munkahelyhez jutását, illetve szakmai képzését célzó uniós projektet ültetett gyakorlatba a pályázati pénz jelentős részének elsikkasztásával, illetéktelen felhasználásával, illetve fiktív személyek bevonásával.
Az egyik projekt keretében például Păun – aki egyébként a romániai cigányságot képviseli a bukaresti parlamentben – arra kötelezte a résztvevőket, hogy fizetésük öt százalékát adományozzák a Pro Europa szervezetnek, amelynek kasszájába ezáltal 428 ezer lej folyt be adományok formájában. A vádhatóság szerint a parlamenti képviselő az egyik projekttel 12,3, míg a másikkal 14,8 millió lejjel károsította meg az uniós alapokat és a román állami költségvetést.
Az ügyészség ugyanakkor azzal gyanúsítja a roma vezetőt, hogy törvénytelenül folyósított 217 ezer lejt Mădălin Voicu képviselőnek szerzői jogdíj címén a Pro Europa szervezet nevében, sőt alkalmazta is a honatya egyik hozzátartozóját, aki viszont semmiféle ellenszolgáltatást nem nyújtott a szervezetnek.
A juttatás fejében Voicu állami köztisztviselőknél és közméltóságoknál vetette latba befolyását annak érdekében, hogy a roma szervezet hozzájusson az uniós pénzekhez, továbbá törvénytervezetet is kidolgozott annak érdekében, hogy különböző adófizető polgárok mentesüljenek az egészségbiztosítási hozzájárulás befizetésének kötelezettsége alól. A DNA szerint Păun megvesztegetés útján hamis tanúvallomásra biztatta az ügyben érintett személyeket.
A neves roma zenészdinasztiából származó Mădălin Voicu hegedűművészt – aki a Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben szerzett képviselői mandátumot – szerdán kihallgatta az ügyészség. A nyomozó hatóság székhelyéről való távozását követően a politikus nem kívánta kommentálni az ellen foganatosított eljárást és a letartóztatási kezdeményezést.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!