Hirdetés

Lekerült napirendről az alsóházban a család fogalmát módosító javaslat

Eljárási okokra hivatkozva levették a bukaresti képviselőház keddi ülésének napirendjéről a család fogalmára vonatkozó alkotmánymódosító kezdeményezés tervezetét.

Krónika

2017. március 28., 14:392017. március 28., 14:39

2017. március 28., 15:092017. március 28., 15:09

A törvénytervezetet hétfőn cikkelyenként elfogadta az alsóház, és az eredeti tervek szerint kedden került volna sor a végső szavazásra, 139 támogató, 1 ellenszavazattal és 2 tartózkodással azonban levették a napirendről a tervezetet.

A tervezet értelmében a család „egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságon alapul\". Jelenleg a „házaspárok\" kifejezés szerepel az alaptörvényben, amely a házaspárok önkéntes elhatározásával alapított családról beszél. A Koalíció a családért elnevezésű csoport tavaly fél év alatt a szükséges félmilliónál hatszor több, mintegy hárommillió támogató aláírást gyűjtött össze a polgári kezdeményezéshez. A kezdeményezést a többségi román ortodox egyház is felkarolta, és erdélyi magyar egyházi vezetők is kiálltak a homoszexuális házasságok alkotmányos tiltásáért folyó aláírásgyűjtés mellett.

Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőházi frakcióvezetője javasolta, hogy vegyék le a tervezetet a keddi ülés napirendjéről. Arra hivatkozott, hogy azt eredetileg a szenátushoz küldték el, hogy első házként tárgyaljon róla, ennek plénuma azonban szerinte „teljesen megmagyarázhatatlan módon\" áthárította ezt az illetékességet a képviselőházra.

„Egyetlen törvényes vagy alkotmányos érv sem hangzott el a tegnapi általános vitán azzal kapcsolatban, hogy miért kell az alsóháznak tárgyalnia első házként a tervezetről. Annak érdekében, hogy ne kövessünk el semmiféle hibát ezen rendkívül fontos, hárommillió személy által támogatott kezdeményezés kapcsán, a legjobb megoldás, ha visszaküldjük a tervezetet a házbizottságoknak, hogy együtt döntsenek a hatáskörvita kimenetelét illetően\" – idézte Ciolacut az Agerpres hírügynökség.

Románia 2001-ben törölte a büntetőtörvénykönyvből azt a cikkelyt, amely öt évig terjedő börtönnel sújtotta a „nyilvánosság előtt mutatkozó, botrányt okozó\" homoszexuális párokat. A 2011-ben elfogadott polgári törvénykönyv (Ptk.) tiltja az azonos neműek házasságát, és nem ismeri el a román vagy más állampolgárok külföldön kötött élettársi szerződéseit sem, függetlenül attól, hogy azokat azonos vagy különböző neműek kötötték. A Koalíció a családért csoport a Ptk-ban szereplő család-meghatározásnak akar alkotmányos súlyt kölcsönözni.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit

Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit
2026. július 01., szerda

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen

Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen
2026. július 01., szerda

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást
2026. július 01., szerda

Van pénz a nyugdíjakra és az állami fizetésekre? Az ügyvivő miniszterelnök elmondta

Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Van pénz a nyugdíjakra és az állami fizetésekre? Az ügyvivő miniszterelnök elmondta
2026. július 01., szerda

Egyelőre folytatódik a viharos időjárás

Viharos időjárásra figyelmeztető első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.

Egyelőre folytatódik a viharos időjárás
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Érettségi: van B-terv azok számára, akik a viharok miatt nem értek be 9 órára

Azok a diákok, akik szerdán nem tudtak 9 óráig megérkezni az érettségi szaknak megfelelő kötelező vizsgájára, 13 órától tehetik le a vizsgát – nyilatkozta Sorin Ion oktatási államtitkár az Edupedu.ro tanügyi szakportálnak.

Érettségi: van B-terv azok számára, akik a viharok miatt nem értek be 9 órára
2026. július 01., szerda

Emberéletet követelt a viharos időjárás Romániában

Húsz megye 60 településén és Bukarestben okozott károkat a kedd éjszakai vihar – közölte szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Emberéletet követelt a viharos időjárás Romániában
2026. július 01., szerda

Nicușor Dannak van mit a tejbe aprítania – derül ki a friss vagyonnyilatkozatából

Közzétette kedd este a vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan államfő.

Nicușor Dannak van mit a tejbe aprítania – derül ki a friss vagyonnyilatkozatából
Hirdetés
Hirdetés