2010. június 18., 11:032010. június 18., 11:03
Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter – aki egyes információk szerint maga is áldozatul eshet a tervezett minisztercseréknek – úgy véli, egy esetleges kormányátalakításnak semmilyen haszna nem lenne, csupán arra jó, hogy kielégítsék azokat, akik azt akarják, hogy vér folyjék. Közölte, Emil Boc miniszterelnök nem tett említést kormányátalakítási előkészületekről, ugyanakkor az ő hatásköre, hogy az esetleges módisításokról döntsön. Kijelentette, eddig hivatalosan egyes minisztériumok összevonásának az ötlete sem merült fel, csupán a tárcák hatékonyabbá tétele és szerkezeti átalakítása fogalmazódott meg célként.
A másik, feltételezések szerint leváltás előtt álló miniszter, Radu Berceanu szintén csütörtökön nem kommentálta a menesztéséről keringő híreket, ugyanakkor megjegyezte: ha valakiből miniszter lesz, arra is gondolnia kell, hogy előbb-utóbb távoznia kell tisztségéből. „Ezért egyáltalán nem jelent számomra gondot az ügy. Túl régóta foglalkozom már ezzel ahhoz, hogy rágódjam a témán” – fogalmazott Berceanu.
Az eddigi pletykák szerint máris csomagolhatnak a politikailag nem túl fajsúlyos személyek, így Sebastian Vlădescu pénzügy-, Mihai Şeitan munkaügyi, Daniel Funeriu oktatási, Gabriel Sandu távközlési, valamint Mihail Dumitru földművelésügyi miniszter. Valószínűnek tartják azonban, hogy a PDL kemény magjának számító „hármasfogat” tagjai – Radu Berceanu közlekedési, Adriean Videanu gazdasági és kereskedelmi, valamint Vasile Blaga belügyminiszter – közül is csak az utóbbi marad a posztján. Egyes információk szerint alaposan megcsappanna a minisztériumok száma.
Liviu Negoiţă demokrata-liberális pártalelnök már korábban arról beszélt, hogy Emil Boc a magyar kormány szerkezetét tekintené mintának, vagyis az új kormányban mindössze nyolc miniszter kapna helyet, s abban a PDL-nek öt, az RMDSZ-nek kettő, a függetleneknek pedig egy tárca jutna. A spekulációk szerint a jelenlegi tizenöt tárcából ötöt szüntetnének meg. Ennek értelmében összevonnák a mezőgazdasági és a környezetvédelmi minisztériumot, és Borbély László jelenlegi RMDSZ-es miniszter irányítaná az új intézményt. Az RMDSZ-nek, illetve Kelemen Hunornak le kellene mondania a kulturális tárcáról, amelyet beolvasztanának az oktatásügyi minisztériumba. Állítólag egybegyúrnák a közlekedési, a régiófejlesztési és a távközlési minisztériumot, ezenkívül egy hivatallá válna az egészségügyi és a munkaügyi minisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).