Hirdetés

Lazăr visszavág: a legfőbb ügyész szerint politikai indíttatásúak az eltávolítására irányuló törekvések

Lazăr (jobbra) szerint az igazságügyi miniszter túllépte hatáskörét. •  Fotó: Aktual24.ro

Lazăr (jobbra) szerint az igazságügyi miniszter túllépte hatáskörét.

Fotó: Aktual24.ro

Az igazságügyi miniszter figyelmen kívül hagyja a törvényeket és az európai intézmények ajánlásait, a legfőbb ügyészi tisztségből való elmozdítására irányuló kezdeményezés folytatására vonatkozó bejelentésének „kizárólag politikai” jellege van – véli Augustin Lazăr.

Hírösszefoglaló

2018. december 27., 16:182018. december 27., 16:18

2018. december 27., 16:282018. december 27., 16:28

A legfőbb ügyész közleményben reagált Tudorel Toader igazságügyi miniszter csütörtöki bejelentésére, miszerint a nap folyamán elküldi az államfőnek a legfőbb ügyész tisztségből való elmozdítására vonatkozó kérését.

Augustin Lazăr szerint

Hirdetés

a tárcavezető félretájékoztatja a közvéleményt, amikor azt állítja, ő „időhúzásra játszik”

azzal, hogy a bírósághoz fordult a tevékenységéről készített miniszteri kiértékelés kapcsán. Lazăr nyomatékosítja, a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvény értelmében a legfőbb ügyész tevékenységét a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlegének választott tagjaiból álló bizottságnak kell kiértékelnie, az igazságügyi miniszter tehát – állítja – túllépte hatáskörét, amikor menedzseri tevékenységének kiértékelését kezdeményezte, így az erről készített jelentés – amelynek alapján az ő menesztését kéri – törvényessége is megkérdőjelezhető.

A legfőbb ügyész hangsúlyozza, hogy

a miniszter figyelmen kívül hagyja az Európa Tanács korrupcióellenes államcsoportja (GRECO), a Velencei Bizottság, valamint az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) keretében készített jelentésekbe foglalt ajánlásokat,

amelyek a jogállamiságot negatívan érintő kezdeményezések leállítására irányulnak, ugyanakkor emlékeztet, hogy a CSM is negatívan véleményezte az elmozdítására vonatozó miniszteri javaslatot, arra hivatkozva, hogy az nem tartja tiszteletben sem a hatályos jogszabályokat, sem a nemzetközi standardokat, és ellentmond mind a nemzetközi, mind az alkotmánybíróság joggyakorlatának.

A legfőbb ügyész szerint az igazságügyi miniszter kezdeményezése „kizárólag politikai jellegű”, és célja megrendíteni az állampolgárok bizalmát abban, hogy a főügyészség képes ellátni alkotmányos szerepét.

korábban írtuk

A legfőbb ügyész leváltását kéri az államfőtől Tudorel Toader igazságügyi miniszter
A legfőbb ügyész leváltását kéri az államfőtől Tudorel Toader igazságügyi miniszter

Klaus Johannis román államfő elé terjeszti Augustin Lazăr legfőbb ügyész leváltására irányuló kérését csütörtökön Tudorel Toader igazságügyi miniszter.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés