
A lista élén. Kövesi a az európai főügyészi tisztség legesélyesebb jelöltjévé lépett elő
Laura Codruța Kövesi, a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly nyáron felmentett volt vezetője a legesélyesebb az európai főügyészi posztra, a román igazságügyi miniszter azonban tiltakozik kinevezése ellen – írta keddi összeállításában az ellenzéki Adevărul című napilap.
2019. február 05., 13:132019. február 05., 13:13
Az európai főügyész kiválasztásával foglalkozó, 12 tagú tanácsadó testület 24 pályázat áttanulmányozása és 11 jelölt meghallgatása után január 31-én készítette el három nevet tartalmazó javaslatát, a lista élére helyezve Kövesit, akit Jean-Francois Bohnert francia és Andrés Ritter német ügyész követ. A javaslatot az európai főügyész kinevezésében illetékes Európai Parlament elnökének, Antonio Tajaninak és az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét ellátó Románia igazságügyi miniszterének, Tudorel Toadernak küldték meg: az erről szóló levél másolatát közölte az Adevărul.
Így az EU igazságügyi minisztereinek hétvégi tanácskozását – a román uniós elnökség képviselőjeként – Bukarestben vendégül látó
Kövesi esélyessé válásának hírére reagálva a román igazságügyi miniszter úgy vélekedett: az európai főügyészi kiválasztásával foglalkozó testület tagjai „nem ismerik azokat a visszaéléseket, amelyeket Laura Codruța Kövesi az állampolgárok és a jogállamiság ellen elkövetett”. A miniszter kijelentette, hogy még a hétvégi informális találkozó előtt megküldi az EU bel- és igazságügyi minisztereinek azt az alkotmánybírósági döntést, amely tavaly nyáron Kövesi leváltására kötelezte a DNA-főügyész tevékenységével a maga részéről elégedett jobboldali Klaus Johannis államfőt.
A bukaresti szociálliberális koalíció szerint a DNA-t Kövesi főügyészi ténykedése idején a titkosszolgálatok irányították a háttérből, a vádhatóság pedig zsarolással és megfélemlítéssel szerzett hamis bizonyítok alapján ártatlan embereket hurcolt meg, politikai tisztogatást végez a korrupcióellenes harc ürügyén.
A 2020-ig létrehozandó, az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények felderítésére hivatott Európai Ügyészséghez az EU 28 tagállama közül 22 csatlakozott, a többi viszont nem, köztük Magyarország sem. Az európai főügyészt az Európai Parlament és az EU tanácsa közös megegyezéssel hét évre nevezi ki. Az európai főügyész hivatali ideje nem újítható meg, személyéről a tanács egyszerű többséggel határoz.
Radu Miruță ügyvivő közlekedési miniszter egyeztetésre hívta a lengyel PESA vasútijármű-gyártó vállalat képviselőit és hazai vasúti ágazat illetékeseit, miután kiderült, hogy 21 vadonatúj, korszerű vonatszerelvény vesztegel hónapok óta kihasználatlanul.
Diana Șoșoacă, a szélsőjobboldali SOS Románia elnöke csütörtök este az Otopeni repülőtéren, Brüsszelből való visszatérése után kijelentette, hogy nem fél a vizsgálattól, miután az Európai Parlament feloldotta mentelmi jogát.
Több mint 5 000 diplomáciai iratot hoz nyilvánosságra a külügyminisztérium az 1989 utáni átmenet első éveiből – jelentette be Oana Țoiu külügyminiszter.
A május elseje sokak számára jelenti az év első, piknikezéssel összekötött kirándulását, és sokan nem tudják elképzelni a hosszú hétvégét grillezés nélkül. Arra azonban, hogy hol és milyen körülmények között lehet sütögetni, igen szigorú szabályai vannak.
Az lenne a legjobb, ha a Bolojan-kormány leváltását és a Cotroceni-palotában folytatott konzultációkat követően az eddigi koalíciós felállása megmaradna, csak más miniszterelnökkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.
Magyar nyelven szólította fel lemondásra Békési Csabát az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) éléről elődje, Cristian Popescu Piedone.
A legfelsőbb bíróság visszautalta a legfőbb ügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.
Elméletileg még van esély a koalíció fenntartására a bizalmatlansági indítványról szóló keddi szavazás után – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes.
Az egészségügyi minisztérium a 2025-ös kihasználtsági arányok alapján fogja eldönteni, mely kórházakban csökkentik az ágyak számát, miután a kormány jóváhagyta, hogy 2028-ig évi 4691 ágyat számolnak fel.
Máris ingadozni látszik a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány mögött felsorakozott parlamenti többség: a POT listáin parlamentbe jutott képviselők és szenátorok jelezték, hogy csak feltételekkel szavazzák mag az indítványt.
szóljon hozzá!