Hirdetés

Kövesi nem tartja pártatlannak az Igazságszolgáltatási Felügyeletnek a DNA-nál lezajlott vizsgálatát

Laura Codruţa Kövesi a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) pénteki ülésén úgy nyilatkozott: az volt az „érzése”, hogy az Igazságszolgáltatási Felügyelet ügyészei célzott ellenőrzést tartottak az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnél (DNA), ahol bizonyos előre megszabott témákat vizsgáltak.

Krónika

2017. október 13., 13:172017. október 13., 13:17

2017. október 13., 13:212017. október 13., 13:21

A nyomozó hatóság vezetője pénteken a CSM ügyészi szakosztályának ülésén ismertette álláspontját az Igazságszolgáltatási Felügyelet által a DNA-nál végzett ellenőrzésről készített jelentés kapcsán. Arra a kérdésre, hogy a felügyelet ellenőrzése során volt-e olyan érzése, hogy nem objektív a vizsgálat, illetve hogy szerinte volt-e valamilyen „rejtett” célja, Kövesi igennel válaszolt.

„Igen, volt ilyen érzésem, miszerint azért jöttek, hogy ellenőrizzenek bizonyos dolgokat, hogy erősítsenek meg vagy cáfoljanak bizonyos, a sajtóban megjelent értesüléseket. És igen, bizonyos tematikájú ügyiratokat azonosítottak be, vagy bizonyos ügyiratok bizonyos dokumentumait keresték” – idézte az Agerpres hírügynökség a DNA főügyészét. Laura Codruţa Kövesi feltárta: az ellenőrzést végző ügyészek több cédulát is „elveszítettek” az ellenőrzött akták között. Egy ilyen papírdarabot, amelyen több ügyirat száma szerepelt, be is mutatott a CSM ügyészi szakosztályának ülésén. 

Hirdetés

Kövesi elmondta, az Igazságszolgáltatási Felügyelet által a DNA-nál lefolytatott ellenőrzésről készített jelentés több helyen is valótlan, téves vagy ellentmondó állításokat tartalmaz.

Szerinte „teljesen valótlan” például az a megállapítás is, miszerint 87 százalékkal nőtt a bírósági felmentések száma. „Ebből a jelentésből számunkra az derül ki, hogy a 19 vádlott közül, akik esetében 2017-ben jogerős felmentő ítélet született, nyolc ellen 2011-ben emeltek vádat, amikor az ezen a részlegen jelenleg dolgozó ügyészek közül sokan még nem is voltak a DNA-nál. Nem tartom korrektnek, hogy felróják egy ügyésznek, aki 2011-ben nem is dolgozott a DNA-nál, hogy 2017-ben felmentő ítéletek születtek 2011-es ügyekben” – kommentálta Kövesi a korrupcióval asszimilálható bűncselekményeket kivizsgáló ügyosztállyal kapcsolatban a jelentésben feltüntetett adatokat.

A korrupcióellenes főügyész szerint a felmentő ítéletek 74 százaléka régi, a 2007 és 2011 közötti időszakban vizsgált ügyekben született, amikor a jelenlegi ügyészek többsége nem is dolgozott még a DNA-nál. Azt a megállapítást, amely szerint 87 százalékkal nőtt a felmentések aránya, „teljesen valótlannak” tartja, hangsúlyozva, csak 2017-ben 37 százalékkal csökkent ez az arány az elmúlt esztendőhöz képest.  

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

Hirdetés
Hirdetés