
„Megrótta” Laura Codruța Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyésze kedden a Külügyi Hírszerző Szolgálatot (SIE), amiért az nem látja el információval az általa vezetett intézményt.
2016. április 26., 17:042016. április 26., 17:04
Kövesi kedden A korrupcióellenes küzdelem buktatói és sikerei című konferencián közölte: 2013-as első kinevezése óta a SIE semmilyen információval nem szolgált a DNA számára.
„Közben pedig azt látjuk, hogy egyre több gyanúsított alapít céget külföldön. Fölmerül a kérdés, miért nem kaptunk információt ezekről a lépésekről. Nem jelezték sem a külföldi bankszámlákat, sem a luxusvillákat, sem a luxusjachtokat\" – sorolta a főügyész. Mint kifejtette, néha a sajtó által feltárt ügyekből értesülnek törvénytelenségekről.
Közel a Black Cube megbízóihoz
Közel áll ahhoz a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT), hogy kiderítse, kik a Black Cube nevű izraeli magánnyomozó iroda megbízói, amelynek munkatársait, két volt izraeli hírszerzőt néhány hete vették őrizetbe Romániában, miután a gyanú szerint Laura Codruța Kövesi DNA-főügyészről próbáltak korrupcióra utaló, kompromittáló adatokat gyűjteni – közölte kedden Daniel Horodniceanu, a DIICOT főügyésze. A két férfi márciusban hajtotta végre akcióit. Ezen időszak alatt Kövesi három ismerősének postafiókját is feltörték.
„Létezik, hogy 6–7 millió eurós birtokokat vásárolhat valaki, és egyetlen hírszerző se botoljon bele az ilyen ügyletekbe? Törvénytelen ilyen információk birtokában elmulasztani a DNA értesítését. (...)
Törvényes kötelezettségről van szó, aminek tiszteletben tartása minden hírszerző tiszt és osztályvezető számára kötelező. Nehezen hiszem el, hogy nincsenek adatok.
Nemzetbiztonsági ügynek minősül, ha valaki eurómilliókat utal át egy másik országba, amikor jelentős összegeket visznek át offshore cégekbe\" – fogalmazott Kövesi.
Hozzátette, a többi szolgálattal jobb az együttműködés. Mint kifejtette, 2015-ben 5988 ügyet iktattak a DNA-nál, ebből 90 esetben a Román Hírszerző Szolgálattól (SRI) érkezett az információ, 22-ben a belügyi, 4-ben pedig a védelmi tárca hírszerzése szolgáltatott adatokat. Keret
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!