
Fotó: Boda L. Gergely
Tizenegyről tizenötre nő a kötelező oktatási évek száma Romániában egy friss törvényjavaslat értelmében. A tervezetet korábban már elfogadta a képviselőház, hétfőn pedig a szenátus döntéshozó kamaraként, 76 támogató, 27 ellenszavazattal és egy tartózkodással megszavazta azt.
2018. május 07., 21:222018. május 07., 21:22
2018. május 07., 21:232018. május 07., 21:23
Az RMDSZ hétfői közleményében arról tájékoztatott, hogy a tanügyi törvényt módosító tervezet értelmében legkésőbb 2030-ig kötelezővé teszik az óvodai nevelés minden szintjét Romániában: 2020-ig a nagycsoportot, 2023-ig a középcsoportot és 2030-ig a kiscsoportot is.
„Az óvodának fontos szerepe van a gyerekek fejlődésében, megalapozza az iskolai élethez szükséges alapkészségek, képességek kialakítását. Ezért célunk elérni, hogy az óvodai nevelés nagyobb hangsúlyt kapjon az oktatásban. Örvendetes, hogy kezdeményezésünk fontosságát belátták a parlamenti pártok, és sikerült partnereket találnunk a kötelező óvodai oktatás bevezetéséhez” – idézi a közlemény Cseke Attilát, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetőjét, aki azt követően nyilatkozott, hogy a felsőház megszavazta az alakulat jogszabály-tervezetét.
„Több mint 10 százalékos az eltérés e tekintetben. Törvényünk célja megszüntetni ezt az aránykülönbséget. Egyértelműen ösztönözni kell a vidéki gyerekek óvodába való beíratását, hiszen azok a gyerekek, akik nem járnak óvodába, hátrányból indulnak az iskolakészséget illetően a városi társaikhoz képest” – mondta Szabó.
Novák Csaba Zoltán szenátor közölte, az óvodai oktatás hangsúlyosabbá tétele azért fontos, mert az óvoda több egy egyszerű játéktérnél, ahol a szülők biztonságban tudhatják gyerekeiket, amíg dolgoznak. „Az óvoda a megfelelő színtere az oktatási és közösségi rendszerekkel való ismerkedésnek: a foglalkozásokon a gyerekek megtanulnak egy dologra fókuszálni, tevékenységekbe bekapcsolódni, fejleszti a memóriájukat, a türelmüket, az együttműködési készségeiket. Emellett az óvodában megtanulnak bizonyos órarendet és bizonyos szabályokat követni” – fogalmazott a szenátor.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
szóljon hozzá!