Hirdetés

Kormánystratégia a gyilkos korrupció ellen

A nemtörődömséggel párosuló korrupció a szó szoros értelmében képes ölni – jelentette ki kedden Dacian Cioloș miniszterelnök a kormány korrupcióellenes stratégiájáról szóló nyilvános vita nyitányán, Bukarestben.

Balogh Levente

2016. július 19., 15:492016. július 19., 15:49

 

„Láttuk az egészségügyben előforduló eseteket, és a társadalomban is képes ölni, az elidegenedés révén, amikor ezeket az összetevőket, a korrupciót és a nemtörődömséget, az oktatásban tapasztaljuk\" – mutatott rá a kormányfő. Leszögezte: mind az egészségügyben, mind az oktatásban intézkedésekre van szükség, de fontos a mentalitásváltás is.

A kormányfő kijelentette: a korrupcióellenes stratégia minden közintézményt érint, a központi közigazgatás csúcsszerveitől a helyi közigazgatás legalsó szintjéig, betartásuk nem opcionális, hanem kötelező, alkalmazásukat pedig figyelemmel követik majd. Cioloș fontosnak nevezte, hogy a jogerős bírósági ítéleteket követően az adóhivatal be tudja hajtani az okozott kár ellenértékét.

Emlékeztetett: az általa vezetett szakértői kormány egyik legfontosabb célkitűzése az igazságszolgáltatás függetlenségének megvalósítása és a korrupcióellenes küzdelem. Rámutatott: egy korrupciómentes ország egészségesebb is, ehhez azonban nem csupán az intézményeknek, hanem a polgároknak is meg kell változniuk, kezdve azon, hogy nem adnak csúszópénzt a hivatalban vagy az orvosnak.

Emellett fontosnak tartotta, hogy az állami intézményekben komoly, a belső ellenőrzéseket komolyan vevő menedzsment működjék. Kiemelte: a rendellenességek kiküszöböléséhez átláthatóság szükséges, valamin objektivitás, hogy fölismerjék a hibákat. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a hosszú távú sikerhez több év szükséges. Hozzátette: reményei szerint a stratégia alkalmazása magával hozza a romániai igazságügyi reform és a korrupcióellenes küzdelem megfigyelésére szolgáló európai uniós ellenőrzési mechanizmus lezárását.

Raluca Prună igazságügy-miniszter közölte, a stratégiát úgy dolgozták ki, hogy minden közintézmény hozzáférhessen európai uniós forrásokhoz is, a teljes összeg eléri a százmillió eurót. Azt is megjegyezte, hogy a stratégia jelentős hangsúlyt fektet a megelőzésre és a képzésre.
Vlad Viculescu egészségügy-miniszter az egészségügyben tapasztalható helyzettel példálózva a kormányfőhöz hasonlóan rámutatott: a korrupció öl, már csak azért is, mert sokan csak azért nem mennek orvoshoz, mert tudják, pénzes borítékot kell neki adni. Közölte, a minisztérium korrupcióellenes stratégiájának keretében jobban odafigyelnek majd a beszerzésekre. Mircea Dumitru oktatási miniszter az oktatási rendszer hitelességének helyreállítását tűzte ki célul, ehhez többek között etikai infrastruktúrát alakítana ki az oktatási intézményekben és a minisztériumban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés