Hirdetés

Kormánybuktatással fenyegetőzik a PSD

Ismét bizalmatlansági indítvánnyal fenyegette meg pénteken Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a Dacian Cioloş vezette kormányt a közte és a miniszterelnök között a háborús veteránok adózását szabályozó törvény kapcsán kirobbant vita miatt.

Balogh Levente

2016. augusztus 07., 17:592016. augusztus 07., 17:59

2016. augusztus 07., 18:212016. augusztus 07., 18:21

Dragnea a PSD Vasluiban megtartott vezetőségi ülése előtt, amelyen a párt választási és kormányprogramjának tervezetét vitatták meg, úgy fogalmazott: hétfőn megvitatja szövetségesével, Călin Popescu Tăriceanuval, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) társelnökével a bizalmatlansági indítvány benyújtásának lehetőségét, amin a miniszterelnök – szerinte – elfogadhatatlan viselkedése miatt komolyan gondolkodnak. „Amit most tettek, azzal a megvetésen túl azt is bizonyították, hogy egyáltalán nem tisztelik a törvényeket” – mondta Dragnea, aki hazugsággal és „minősíthetetlen viselkedéssel\" vádolta a kormányt.

Annak kapcsán, hogy a miniszterelnök csütörtökön jelezte: a kormány módosítani fogja az adótörvénykönyvet, Dragnea azzal vádolta meg a kormányt, hogy már korábban, törvénytelenül, kormányrendelettel módosították azt, oly módon, hogy a háborús veteránoknak is adót kell fizetniük.
Dragnea még szerdán adott ki közleményt, amelyben azzal vádolta meg a kormányt, hogy rendelettel módosította az adótörvénykönyvet, amely nyomán a veteránoknak is adózniuk kell. Ezt azzal próbálta bizonyítani, hogy az utóbbi időben az adóhivatal számos felszólítást küldött ki veteránoknak adóhátralékuk kifizetésére.

Dacian Cioloş kemény hangon reagált a vádakra. Populizmussal vádolta meg Dragneát, és rámutatott: épp az előző, Victor Ponta vezette kormány módosította az adótörvénykönyvet, a módosítást pedig a PSD is felvállalta a parlamentben. Közölte: felkérte a pénzügyminisztert a helyzet orvoslására. Hozzátette, az előző kormány számos hasonló „aknát\" telepített.

A kormányfő Az Adevărul háttéranyaga szerint a valós helyzetet vázolta fel: az adótörvénykönyvet valóban a Ponta-kormány módosította még tavaly, a módosítások pedig idén január elsejétől léptek hatályba. Míg az addigi jogszabály értelmében a veteránok és házastársuk által közösen birtokolt javak – ingatlan, egyéb vagyonelemek – adómentesek voltak, a módosítás eltörölte a „közösen birtokolt javak\" formulát, így a veteránok házastársának adót kell fizetnie.

A Cioloş-kormány áprilisban valóban hozott egy rendeletet a témában – csakhogy abban nem módosítottak semmit, csupán megpróbálták elmagyarázni és világossá tenni a Ponta-kormány által eszközölt módosítás utáni helyzetet, vagyis azt, hogy a házastársnak adóznia kell. Dragnea most azt állítja, hogy valójában ezzel a rendelettel nyilvánították adókötelessé a veteránok házastársai által birtokolt javakat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés