
Fotó: Pixabay.com
A mezőgazdasági minisztérium, a belügyi tárca, az Államelnöki Hivatal, a titkosszolgálatok és a parlament két háza is azon intézmények között szerepel, amelyek a tervezettnél több pénzt költhetnek az év hátralevő részében – közölte Ionuţ Mişa pénzügyminiszter az idei első költségvetés-kiigazítás tervezetének ismertetésekor.
2017. szeptember 09., 10:022017. szeptember 09., 10:02
A tárcavezető hangsúlyozta, a pozitív költségvetés-kiigazítást az teszi lehetővé, hogy gazdaság a vártnál jobban teljesít, a korábban becsült 5,2% helyett 5,6%-os GDP-bővülésre számítanak.
Az Agerpres által idézett Ionuţ Mişa szerint
A pénzügyminisztérium idei büdzséjét 426 millió lejjel, az igazságügyi minisztériumét 357 millió lejjel, az üzleti környezetért felelő minisztériumét pedig 247 millió lejjel pótolnák ki.
Emellett többletforrásokat juttatnak a titkosszolgálatoknak, az Államelnöki Hivatalnak és a parlament két házának is – mutatott rá Mişa.
A pénzügyminiszter hozzátette,
Ezeknek a tárcáknak a büdzséjéből azért vontak el, mert mivel idén későn fogadták el a költségvetési törvényt, késtek a projektek közbeszerzési eljárásai is, így az első nyolc hónapban a tervezettnél kevesebb pénzt sikerült felhasználniuk – magyarázta a tárcavezető.
A mezőgazdasági minisztérium jogszabálymódosításra készül annak érdekében, hogy az Európai Unióból Romániába érkező fagyasztott sertéshúst ne lehessen friss húsként feltüntetve értékesíteni – jelentette be szerdán Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint januárban 2 százalékra csökkent az éves infláció az Európai Unióban. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,5 százalék.
A betétdíjas visszaváltási rendszer (SGR) elindítása óta eltelt több mint két évben több mint 8,9 milliárd italcsomagolást váltott vissza a lakosság, és több mint 647 ezer tonnás mennyiség került az újrahasznosító állomásokra.
A stratégiai jelentőségű Vertikális Folyosó elnevezésű földgázszállítási projektet Románia az Egyesült Államokban népszerűsítette az Egyesült Államokban Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
A romániai stratégiai beruházásokat, innovációt és munkahelyteremtést ösztönző gazdaságélénkítő csomagról döntött kedd esti rendkívüli ülésén a bukaresti kormány – jelentette be Ilie Bolojan miniszterelnök.
A kiskereskedelmi láncok saját márkás termékeinek arányát legfeljebb 20 százalékban korlátozná, azonos termékkategórián belül pedig egységes árrést vezetne be Florin Barbu mezőgazdasági miniszter – tájékoztatott kedden a mezőgazdasági minisztérium.
Karbantartási munkálatok miatt leállították Románia legnagyobb kőolajfinomítóját, a Fekete-tenger parti Năvodari településen lévő, a Rompetrol csoporthoz tartozó Petromidiát – közölte kedden a Hotnews.ro hírportál a vállalat tájékoztatására hivatkozva.
A Wizz Air a héten szerda éjjel és csütörtök reggel között átmenetileg szünetelteti a foglalási és digitális ügyfélszolgálati rendszereinek elérhetőségét, mivel a légitársaság ütemezett karbantartást hajt végre – közölte a Wizz Air.
2,8 millió nyugdíjast és több mint 120 000 rászoruló családot érintő szociális intézkedéscsomagot mutatott be Florin Manole munkaügyi miniszter, aki szerint a csomag finanszírozásához szükséges pénz is rendelkezésre áll.
Hétfőn átlagosan 8,2 lejbe került egy liter gázolaj, és az Intelligens Energia Egyesület (AEI) becslése szerint napokon belül elérheti a 8,5 lejt is. Az áremelkedés az olajpiacon lévő feszültségek, az adóterhek és az ellátási zavarok együttes eredménye.
szóljon hozzá!