Hirdetés

Kölcsönbe kapott védelmi rendszerrel harcol Románia az orosz drónok ellen

•  Fotó: Homeland Security Technology

Fotó: Homeland Security Technology

A NATO-tól kölcsön kapott drónelhárító rendszert telepít Románia a határa mentén, hogy megvédje magát az Oroszország által Ukrajnában használt katonai drónok ellen.

Balogh Levente

2023. október 24., 17:322023. október 24., 17:32

A rendszer több érzékelővel rendelkezik majd, amelyek felismerik az ellenséges drónokat, és a GPS-jel zavarásával vagy egy speciális hálót kilövő ágyúval megsemmisítik őket. A rendszer több NATO-tagállam által kifejlesztett technológián alapul majd, és az első fázisban csak Románia fogja használni.

A beszámolók szerint

Hirdetés

később a bukaresti védelmi minisztérium meg is vásárolja a rendszert, ha beválik, és ha a gyártó és szállító államok beleegyeznek.

Mindez úgynevezett G2G szerződések révén valósul majd meg, vagyis nem írnak ki közbeszerzési eljárást a védelmi eszközök beszerzésére, hanem az érintett kormányok közötti megállapodások útján kerülnek majd Romániába.

A drónok elleni védelmi rendszer feladata a román légtérbe érkező drónok felderítése, osztályozása, lokalizálása, követése és megsemmisítése. A drónok észlelésére a rendszer rádiófrekvencia-elemző készülékekkel, akusztikus és optikai érzékelőkkel, valamint radarral van felszerelve. Amint egy drónt észleltek és azonosítottak, riasztást adnak ki, és a drónt megsemmisítik.

Ezt a GPS-jel zavarásával lehet megtenni, különösen azért, mert az oroszok által használt Sahíd 136 típusú drónok erre a rendszerre támaszkodnak a célpontok felé való irányításban.

Ha ez a módszer nem működik, akkor egy nagy teljesítményű mikrohullámú (HPM) eszközzel elektromágneses impulzust (EMP) lehet generálni, amely képes megsemmisíteni a drón elektronikáját. Ebben az esetben a drón gyakorlatilag leáll, és azonnal irányítatlanul zuhan a földre. Mindemellett az ellenséges drón megsemmisítésére egy olyan ágyút is be lehet vetni, amely egy speciális hálót dob rá, ami miatt lezuhan. Emellett

egy nagy teljesítményű lézert is lehetne használni, de ez az eszköz valószínűleg nem jut el Romániába, legalábbis az első fázisban nem.

A kormány döntése egy ilyen védelmi rendszer telepítéséről azután született meg, hogy legalább négy, Oroszország által Ukrajna elleni támadásokban használt drón zuhant le román területen. Három drón a Duna – a Románia és Ukrajna közötti természetes határ – mellett zuhant le, egyet azonban Tulceától mindössze 10 kilométerre, jóval az ország területén belül találtak meg.

A védelmi tárca szerint egyik sem Romániát vette célba, hanem az ukrán légvédelem lőtte le őket. Ugyanakkor a legutóbbi drón úgy zuhant le, hogy a robbanószer nem semmisült meg a levegőben, így a katonai eszköz a földbe csapódva robbant fel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet

Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet
2026. október 13., kedd

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja

Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja
2026. október 12., hétfő

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra

A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként

A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként
2026. október 12., hétfő

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség

Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség
2026. október 11., vasárnap

Magyarországnak járó uniós pénzek újraosztásából juthat újabb védelmi célokra fordítható összegekhez Románia

Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.

Magyarországnak járó uniós pénzek újraosztásából juthat újabb védelmi célokra fordítható összegekhez Románia
Hirdetés
Hirdetés