Hirdetés

Kockázatot jelent a Romániából kitiltott Szávay?

Szávay István országgyűlési képviselőt, a Jobbik alelnökét azon törvény alapján tiltották ki Romániából három évre, amely szerint nemzetbiztonsági okokból korlátozható egy európai uniós tagállam polgárának belépése az országba, a konkrét okok azonban nem adhatók ki a nyilvánosságnak – közölte a Krónika kérdésére a nagyváradi területi határrendészet.

Balogh Levente

2016. március 13., 16:152016. március 13., 16:15

A határrendészet lapunk arra vonatkozó kérdésére, hogy milyen alapon tiltották meg az országba a hét elején belépni szándékozó politikus belépését, közölte: amikor Szávay gépkocsijával kedden belépésre jelentkezett a borsi határátkelőnél, a határőrizeti szervek okmányai ellenérzése során azzal szembesültek, hogy az európai uniós tagállamok szabad mozgását szabályozó, a 260/2005-ös törvénnyel szentesített 102/2005-ös sürgősségi kormányrendelet értelmében belépési tilalom van érvényben vele szemben. Ennek 27. cikkelye leszögezi, hogy egy EU-s állampolgár belépését csak közrendészeti, nemzetbiztonsági vagy egészségügyi okokból lehet megtiltani. A tilalmat „a jogosult hatóságok\" rendelték el – áll a közleményben.

A határrendészet szerint Szávayt az ilyenkor szokásos eljárással tájékoztatták a kitiltás okáról, a fellebbezési lehetőségekről, valamint a kitiltás lejártának időpontjáról. A kitiltás okai személyes adatnak minősülnek, úgyhogy azokat csak az érintettel közlik – áll a Krónikának küldött válaszban.
Szávay ezzel szemben azt állította: a kitiltás okairól nem tájékoztatták. Mint arról beszámoltunk, a politikus szerdán közleményben számolt be arról, hogy kedden be akart lépni Románia területére, hogy részt vehessen a székely szabadság napjának csütörtöki marosvásárhelyi rendezvényein, azonban a borsi határrendészek közölték vele, hogy három évre szóló kitiltás van érvényben vele szemben. 

Az ellene hozott döntés 2015. október 21. óta érvényes. „Tehát 2014 márciusa és 2015 márciusa közötti első kitiltásomhoz hasonlóan ismét csak a határon tudtam meg, hogy nem léphetek Erdély földjére. Előzetesen ugyanis most sem tájékoztatott erről senki, mint ahogyan kitiltásom konkrét okáról sem\" – áll a politikus közleményében. „Az érdemi indoklás nélküli, uniós alapjogokat durván megsértő, önkényes román hatósági döntést és az egész eljárást elképesztőnek és felháborítónak tartom egy EU-tag, valamint NATO-szövetséges szomszédos ország részéről” – szögezte le Szávay.

A politikus emlékeztetett: korábbi, egy évig tartó kitiltása miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, és Strasbourgban beperelte a román államot. „Természetesen ezúttal sem hátrálok, ismét ki fogom használni az összes rendelkezésemre álló romániai és nemzetközi jogi lehetőséget” – közölte Szávay István.

A Jobbik politikusát először 2014 márciusában tiltották ki Romániából egy évre, három másik személlyel – Zagyva György Gyula ugyancsak jobbikos országgyűlési képviselővel, valamint Tyirityán Zsolttal, a Betyársereg és Mikola Bélával, az Új Magyar Gárda tagjával – együtt. Akkor Monica Dajbog, a belügyminisztérium szóvivője azt mondta, a négy magyar állampolgárt azzal gyanúsítják, hogy szélsőségesen nacionalista tevékenységet folytató szervezetek tagjai, amelyek Románia nemzetbiztonságát és közrendjét veszélyeztetik.

A bukaresti magyar nagykövetség diplomáciai jegyzékben azonnali tájékoztatást kért a román külügyminisztériumtól. Felvették a kapcsolatot a román belügyminisztérium illetékes államtitkárságával is és találkozót kezdeményeztek az ügy részleteinek tisztázása érdekében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 06., vasárnap

Hiányzik a tankönyv, pedagógusok sem tülekednek néhány tantárgyban

Tankönyvek nélkül kezdik a kilencedikes diákok a középiskolát hétfőn Romániában. Az oktatási miniszter elektronikus változatokkal „vigasztalja őket”, miközben arról is beszélt, mely tantárgyak esetében a legerőteljesebb a pedagógushiány.

Hiányzik a tankönyv, pedagógusok sem tülekednek néhány tantárgyban
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában

Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában
2026. szeptember 05., szombat

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok
2026. szeptember 05., szombat

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény

Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra

Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra
2026. szeptember 05., szombat

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
Hirdetés
Hirdetés