
A populizmus visszaszorítását, a politikumba vetett bizalom visszaszerzését és a szociális rendszerek átalakítását nevezte meg a 2016-os év legfontosabb feladatai között Klaus Johannis államfő hétfőn, a parlament két házának együttes ülésén elmondott beszédében.
2016. február 22., 17:302016. február 22., 17:30
2016. február 22., 18:032016. február 22., 18:03
Az elnök emlékeztetett: a választási éveket korábban az jellemezte, hogy a kampány jegyében bizonyos pártokat előnyhöz juttató intézkedéseket hoztak, vagy politikai alapon utaltak ki támogatásokat. A kampánycélú jogszabályok között a pedagógusok számára 50 százalékos béremelést előirányzó, hatályba nem lépett törvényt, valamint a helyi önkormányzati képviselők büntetlen pártváltását lehetővé tevő jogszabályt nevezte meg.
Kijelentette: az állam nem működhet kaotikusan, rendezetlenül, ahol mindenki azt teszi amit akar, és minden intézmény saját napirendet követ. Az államfő rámutatott: a hatalmi ágak nem állhatnak versenyben egymással, mindegyiknek normálisan, a polgárok bizalmát élvezve kell működnie, erős parlament nélkül nem működhet az ország és az igazságszolgáltatás sem.
Johannis úgy vélte, a politikum késésben van a polgárok elvárásainak teljesítésében. „Mit tegyünk a nagy ellátó rendszerekkel, az oktatással, az egészségüggyel, a nyugdíjrendszerrel, a több százezer, érettségi nélküli fiatallal, mi történik, ha fenntarthatatlanná válik a nyugdíjrendszer?\" – tette fel a kérdést az államfő. Hozzátette: a demográfiai probléma is fontos, hiszen a népességfogyás a versenyképesség csökkenéséhez vezet az EU-n belül.
Leszögezte: a pártérdekeken felülemelkedve megállapodásra kell jutni az intézmények megreformálásának témájában, már csak azért is, mert bonyolult geopolitikai közegben vagyunk.
Emlékeztetett: 2016-ban a legfontosabb kihívásokat a migránsválság, a terrorfenyegetettség növekedése, a kelet felől érkező fenyegetés, valamint az EU jövőjével kapcsolatos kétségek jelentik.
Rámutatott: Románia számára a biztonsági prioritások változatlanok: fokozni kell az Egyesült Államokkal fennálló stratégiai partnerséget gazdasági, politikai és katonai téren. Ennek fényében értékelendőnek tartja, hogy 2017-re Washington megnégyszerezi az Európa védelmére szánt összeget.
Johannis szerint Románia stratégiai fontosságú, stabil és hiteles ország a NATO keleti határain, ezért kötelessége növelni a védelmi kiadásokat, és fokozni a közös védelmi képességekhez való hozzájárulást. „Románia célja az, hogy a nyári varsói NATO-konferencián a szövetség megerősítse érdekeltségét a kelet-európai régió, illetve a Fekete-tenger biztonságának megerősítésében\" – mutatott rá az elnök.
Az Európai Unió kapcsán kifejtette: Románia kiáll az európai egység fenntartása mellett, mivel az ország stratégiai érdeke, hogy erős unió tagja legyen, ezért szorosabb integrációt szeretne. A brit–EU megállapodás kapcsán leszögezte: tiszteletben kell tartani a román állampolgárok jogait, amelyek az egyezmény alapján nem sérülnek.
A jogállamiság, az igazságügyi rendszer függetlensége és a korrupcióellenes harc fokozása terén Johannis kellemetlen meglepetésnek nevezte, hogy még mindig nem értették meg: a képviselői mentelmi jogot nem használhatják fel az igazságügy tevékenységének akadályozására, mivel ez csökkenti a parlament hitelességét. Leszögezte: Románia visszafordíthatatlanul halad a jogállamiság és az igazságszolgáltatás függetlenségének megszilárdítása felé vezető úton, és ezt a parlament magatartásának is tükröznie kell.
Călin Georgescu hétfőn ismét kérte, hogy oldják fel a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) 2024 december elején tartott ülésének titkosítását, arra hivatkozva, hogy az alapozta meg az elnökválasztás második fordulójának érvénytelenítését.
A kormánykoalíció hétfői ülésén a pártok képviselői egy intézkedéscsomagról állapodtak meg, amely többek között 25 százalékos adócsökkentést irányoz elő a 100 évnél régebbi épületek esetében, illetve 15%-os csökkentést az 50 és 100 év közötti épületeknél.
Továbbra is problémás a romániai átoltottsági arány – hívta fel a figyelmet hétfőn Alexandru Rogobete. Az egészségügyi miniszter hangsúlyozva, hogy a különféle kezdeményezések, köztük a gyógyszertári oltás kísérleti programja sem hozott érdemi javulást.
A Szociáldemokrata Párt nem támogatja az idei költségvetést a szociáldemokraták által javasolt szolidaritási csomag nélkül - közölte hétfőn a Facebook-oldalán Mihai Fifor képviselő.
Politikai felelősségre vonás, akár tisztségből való felmentés is várhat azokra a miniszterekre és államtitkárokra, akiknek mulasztása miatt Románia uniós helyreállítási forrásokat veszít.
Az ország több régióját érintő, havazásra és hóviharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) figyelmeztetéseket adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Február 24-én, kedden, az ukrajnai háború kezdetének negyedik évfordulóján az ukrán zászló színeivel világítják meg a parlament épületét.
Románia támogatja az Európai Unió 20. szankciócsomagjának elfogadását Oroszország ellen, amely háborújában nemcsak hagyományos fegyvereket, hanem dezinformációs kampányokat is alkalmaz, amelyekkel megpróbálja gyengíteni az Uniót – jelentette ki Oana Țoiu.
Az elmúlt 24 órában 84 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 92 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.
Nyilatkozatháborúba torkollt a romániai légitársaságok és Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter között egy kisebb vasárnapi incidens, amelynek során egy Bukarestből Egyiptomba tartó repülőgépnek vissza kellett térnie a román fővárosba.
szóljon hozzá!