
Az elnöki hivatal emlékeztetett Klaus Johannis tavalyi székelyföldi látogatására
Fotó: presidency.ro
A román elnöki hivatal szerint az etnikai alapú autonómia nem kívánatos, mert ahelyett, hogy a közösségek fejlődését szolgálná, fennáll a veszélye, hogy akadályozza azt.
2018. május 29., 22:292018. május 29., 22:29
2018. május 29., 22:302018. május 29., 22:30
Az elnöki hivatal Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének és Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökének küldött válaszában vélekedett így. A két magyar közösségi vezető március 27-én levélben kezdeményezett találkozást Klaus Johannis államfővel, hogy bemutathassák a román-magyar intézményes párbeszédre vonatkozó elképzelésüket. Az elnöki hivatal válaszlevelét Tőkés László európai parlamenti képviselői irodája juttatta el kedden a Krónika szerkesztőségének.
Az elnöki hivatal MTI által is ismertetett válaszlevelében nem reagált a párbeszéd-kezdeményezésre. Arra emlékeztetett, hogy az államfő mindig is az adminisztratív és gazdasági szempontok szerint kialakított valós helyi autonómia híve volt, mely hatékonyabbá teszi, és az állampolgár felé fordítja a döntéshozatalt.
A Laurențiu-Mihai Ștefan elnöki tanácsos által jegyzett levél megemlítette: Klaus Johannis államfő rendkívül fontosnak tartja a román-magyar megértést, toleranciát és együttműködést, mely a többség és a magyar közösség képviselői közötti parlamenti, önkormányzati párbeszéd által alakítható ki és fejleszthető. Hozzátette: az elnök minden lehetséges alkalommal a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta, és elismerően beszélt arról a hozzájárulásról, amelyet a magyar kisebbség nyújtott a román állam fejlődéséhez és Románia európai és észak-atlanti útjához.
Az elnöki hivatal azt is megemlítette, hogy az elnök nézete szerint Erdély és Románia egyesülésének a centenáriumi évében a romániai közösségeknek a jövő felé kell nézniük, és a közös jólét biztosításán kell fáradozniuk. A Cotroceni-palota szerint a magyar és a többségi közösség partnersége pedig elengedhetetlen. A levél szerint közös erőfeszítést kell tenni arra, hogy felülemelkedjenek a „mesterséges feszültségeken”, és valós szolidaritást kell kialakítani a nagy nemzeti projektek megvalósításához.
Tőkés László és Izsák Balázs megkeresésükben arra emlékeztették az államfőt, hogy az eltelt közel három évtizedben folyamatos elutasításra talált a romániai magyar nemzeti közösség békés törekvése a jogos, alkotmányos, megígért önrendelkezésre. Hangsúlyozták: őszinte és alapos intézményes párbeszédre van szükség a többségi románság és a kisebbségi magyarság képviselői között, új alapokra kell helyezni a kapcsolatokat, és tekintettel kell lenni a Székelyföldön és a Románia más részein élő magyarok állhatatos és megalapozott autonómiaigényére.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
4 hozzászólás