Hirdetés

Klaus Johannis első mandátuma legfőbb megvalósításának tartja, hogy Románia nem tért le az európai útról

Johannis szerint ötéves mandátuma végére elérte, hogy Románia az Európai Unió megbecsült tagjává vált •  Fotó: Presidency.ro

Johannis szerint ötéves mandátuma végére elérte, hogy Románia az Európai Unió megbecsült tagjává vált

Fotó: Presidency.ro

Klaus Johannis román államfő első ötéves mandátuma legfontosabb eredményének tartja, hogy – a nyugati elkötelezettségét veszélyeztető kihívások ellenére – Románia demokratikus ország maradt és nem tért le az európai útról.

MTI

2019. december 19., 19:402019. december 19., 19:40

A tisztségébe novemberben újraválasztott jobboldali elnök csütörtökön rövid sajtónyilatkozatban sommázta az eddigi tevékenységét mérlegre tevő, nyolcszáz oldalas dokumentumot, amelyet az elnöki hivatal honlapján tettek közzé.

Johannis felidézte: mandátuma egyik első kezdeményezéseként 2015-ben megszerezte a parlamenti pártok konszenzusos támogatását ahhoz, hogy Románia legalább tíz éven keresztül a GDP legalább két százalékának megfelelő összeget fordítson védelmi kiadásokra, ezzel is bizonyítva szövetségesei előtt, hogy megbízható ország.

Hirdetés

Külpolitikai szerepvállalása során Johannist az a hármas alapcélkitűzés vezérelte, hogy Románia növelje szerepét a NATO-ban, az Európai Unióban, és erősítse stratégiai partnerségét az Amerikai Egyesült Államokkal.

Külföldi útjai sorából kiemelte, hogy két ízben is találkozott Donald Trump amerikai elnökkel a Fehér Házban, de az idei román uniós elnökséget lezáró nagyszebeni csúcstalálkozót is külpolitikai sikerei között tartja számon, hiszen az európai állam- és kormányfők a csúcson az unió jövőjéről fogadtak el szándéknyilatkozatot.

Belpolitikai téren az elnök feladata az állam intézményeinek működése felett őrködni, márpedig ezeket – Johannis szerint – az utóbbi három évben folyamatos ostrom alatt tartották, és megpróbálták egyéni és pártérdekeiknek alárendelni a hatalmon lévő (szociáldemokrata) politikusok.

Az államfő büszke arra, hogy megakadályozta a közkegyelmi rendelet, a „bűnözőknek kedvező” új büntető törvénykönyv hatályba lépését, az általa kiírt korrupcióellenes népszavazáson pedig több mint hatmillió választópolgár adta voksát arra, hogy „meg kell erősíteni a jogállamot”.

Az elnök kitért az oktatásra, szociális kérdésekre, a civil szervezetekkel fenntartott partnerségére is. Johannis beszámolt arról hogy az ország kulturális értékeinek megőrzése és gazdagítása felett is őrködött, ezek között pedig megemlítette a nemzeti kisebbségek kulturális örökségének ápolását is.

Klaus Johannis 2014. december 21-e óta Románia elnöke. Novemberben – kétharmados többséggel legyőzve szociáldemokrata ellenfelét, Viorica Dăncilă volt kormányfőt – újabb ötéves elnöki mandátumot szerzett, amelyet szombaton kezd meg, amikor a kétkamarás bukaresti parlament együttes ülésén ismét leteszi a hivatali esküt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását

A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását
2026. szeptember 02., szerda

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak

A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak
2026. szeptember 02., szerda

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton

Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Küszöbön az új tanév, de még törvényi módosítás kell egyes ösztöndíjak biztosítása érdekében

Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.

Küszöbön az új tanév, de még törvényi módosítás kell egyes ösztöndíjak biztosítása érdekében
2026. szeptember 02., szerda

PSD: szabályszerű volt a házbizottság megválasztása, hiába panaszkodik a PNL és az USR

Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.

PSD: szabályszerű volt a házbizottság megválasztása, hiába panaszkodik a PNL és az USR
2026. szeptember 01., kedd

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban

Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra

Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra
Hirdetés
Hirdetés