
Fotó: Gov.ro
Reményét fejezte ki Klaus Johannis államfő újévi üdvözletében, hogy a román népet a jobb Románia iránti vágy fogja lelkesíteni 2020-ban.
2020. január 01., 10:262020. január 01., 10:26
2020. január 01., 10:302020. január 01., 10:30
„Kedves román állampolgárok, 2019 a demokrácia és civil szerepvállalás győzelmének éve volt, amikor bebizonyítottuk, hogy közös értékek és eszmék körül egyesül nemzetünk. Bízom benne, hogy az új évben egy jobb Románia eszméje fog lelkesíteni minket” – hangoztatta Johannis. Az államelnök azt kívánta, hogy építsük összefogással és reménykedve a „normalitás Romániáját”, „azt az országot, amely igazi hazája lesz minden románnak, bárhol is tartózkodjon jelenleg”.
Ludovic Orban miniszterelnök egészséget, álmaik beteljesülését, jó életet és bőséget kívánt újévi köszöntőjében az ország polgárainak. A kormányfő hangoztatta: új év és új évtized kezdődik, és azt szeretné, hogy ez a normalitás és valós demokrácia kezdete legyen Románia számára. „Amit hátrahagyunk, arra tekintsünk megoldandó feladatként, hogy valóban teljesüljenek a szabadságra, demokráciára és jólétre vonatkozó álmaink, amelyek 30 évvel ezelőtt a totalitarizmus ellen mozgósították a román népet. Várakozással tekintünk az új évre, reménnyel és bizalommal az általunk választott úton, változatlanul az Észak-atlanti Szövetség nagy családjának tagjaiként és megbecsült partnereiként. Örüljünk mindannak, amit sikerült együtt elérnünk! Egészséget, beteljesült vágyakat, szép életet, házi gazdagságot és mindenkinek jobbat hozzon a 2020-as év. Boldog új évet!” – idézi az Agerpres hírügynökség a román miniszterelnök üzenetét.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
„Luxusbotrány” robbant ki a román belpolitikában, miután több ellenzéki politikus is azzal vádolta meg a kormányzó PSD politikusait, hogy „rázták a rongyot” Alfred Simonis, a Temes megyei közgyűlés elnöke fiának hétvégi keresztelőjén.
Luca Niculescu nem miniszterelnök, hanem inkább közvetítő a kormányban – vélte Valeriu Stoica volt nemzeti liberális (PNL) pártelnök, aki szerint a kabinet valódi politikai irányításában Sorin Grindeanunak, a PSD vezetőjének van meghatározó szerepe.
A korábbi megszorításokkal ellentétes intézkedést hagyott jóvá a kormány: tíz, helyi közszolgáltatásokat végző vállalatnál engedélyezte a bérek emelését, az üres álláshelyek betöltését, valamint új munkahelyek létrehozását a Niculescu-kabinet.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
A belügyminisztérium 114 pedagógust részesített képzésben a veszélyes tárgyak jogosulatlan birtoklásával vagy használatával kapcsolatos esetek felismeréséről és jelentéséről – közölte vasárnap a tárca.
2 hozzászólás