Akit szeretnek a nők: az OFSD kitart Dragnea mellett
A Szociáldemokrata Párt destabilizálására irányuló mindennemű kísérletet elítél a PSD nőszervezete (OFSD).
2018. szeptember 21., 13:062018. szeptember 21., 13:06
Az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott közleményében a nagyobbik kormánypárt nőszervezete leszögezi, hogy a pártot „sebezhető” állapotba hozó elégedetlenkedők igényei nem lehetnek fontosabbak a „többmillió román elvárásainál és reményeinél, akik bizalmat szavaztak nekünk 2016-ban és megadták nekünk a kormányzás lehetőségét a következő négy évre”.
– olvasható az OFSD felhívásában.
Az aláírók a politikai alakulat vezetőit is egységre és szolidaritásra szólítják fel, hogy gyakorlatba ültethessék a kormányprogramot és felkészüljenek a kövő évi választásokra.
Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
szóljon hozzá!