
Sevil Shhaideh
Fotó: Gov.ro
Cáfolta szerdán Mihai Tudose miniszterelnök, hogy Sevil Shhaideh területfejlesztésért felelős miniszterelnök-helyettes és Rovana Plumb európai uniós alapokért felelős miniszter benyújtotta volna a lemondását.
2017. október 11., 16:232017. október 11., 16:23
2017. október 11., 17:092017. október 11., 17:09
Ezt annak kapcsán közölte, hogy, mint arról beszámoltunk, hétfőn este bejelentette, kormányátalakításra készül, amelynek során elsősorban azokat a minisztereket akarja lecserélni, akik ellen bűnvádi eljárást kezdeményeztek.
Ez a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökéhez közel álló Shhaidehet és Plumbot egyaránt érinti, mivel a Belina-ügyben – amelyben az Országós Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) azt vizsgálja, hogyan került állami kézből a Teleorman megyei közgyűlés kezelésébe egy horgászparadicsom – mindkettejük ellen vizsgálódnak az ügyészek.
Tudose szerdán Dragneával egyeztetett, ezt követően közölte, hogy a két miniszter nem nyújtotta be a lemondását. Azt ugyanakkor nem árulta el, hogy egyáltalán számít-e arra, hogy benyújtják. Elmondta: azért akarja meneszteni őket, mert mindketten folyamatos kapcsolatban állnak Brüsszellel, márpedig Brüsszelben egészen másképp látják a dolgokat. Shhaidehet egyébként szerdán be is idézte a DNA az ügyben.
A Tudose és Dragnea között a DNA-vizsgálat által érintett miniszterek menesztése kapcsán kirobbant, de hivatalosan elsimítottnak hirdetett nézeteltérés kapcsán szerdán Victor Ponta volt miniszterelnök, a PSD korábbi elnöke, aki jelenleg független képviselőként tevékenykedik, úgy vélekedett,
Közösségi oldalán úgy vélekedett, ha Dragnea a PSD élén marad, szabotálni fogja a kormány tevékenységét, emberei révén irányítja az állami intézményeket, nap mint nap populista intézkedéseket jelent be, és minden probléma miatt Tudosét teszi majd felelőssé, akit megvádol, hogy eladta magát a „rendszernek”. A PSD országos ügyvezető testülete várhatóan csütörtök délután dönt a minisztercserékről.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
szóljon hozzá!