Hirdetés

Kihallgatták a pénzmosással gyanúsított Băsescut

•  Fotó: presidency.ro

Fotó: presidency.ro

Több mint egy órán keresztül kihallgatta a bukaresti legfőbb ügyészség pénteken a pénzmosással gyanúsított Traian Băsescu volt államfőt.

Krónika

2016. május 06., 12:082016. május 06., 12:08

2016. május 06., 13:492016. május 06., 13:49

A nyomozó hatóság székházából távozóban az egykori elnök nem kívánt nyilatkozni az összesereglett újságíróknak. A főügyészség két ingatlan adásvételével kapcsolatos korrupciógyanús ügyben vizsgálódik a Népi Mozgalom Pártja (PMP) elnöki tisztségét betöltő politikus ellen.

Băsescu április 20-án megerősítette: tavaly hozta tudomására a legfőbb ügyészség, hogy a 2000-es évek elején egy általa megvásárolt telek és ház ügyében nyomoznak. Az eljárás hátterében az áll, hogy Bukarest főpolgármestereként, 2000-ben egy telket vásárolt a fővárosban mintegy 70 ezer dollárért, feljelentője – a Mugur Ciuvică vezette Politikai Felderítések Csoportja (GIP) – szerint mélyen a piaci ár alatt.

A telek közvetlen szomszédságában ugyanazon a napon Costel Cășuneanu üzletember is megvásárolt egy területet körülbelül négyszer drágábban, majd a volt elnök az övét eladta az üzletember egyik közvetlen rokonának mintegy 300 ezer dollárért. Băsescu ebből a pénzből 2002-ben egy házat vett magának, amit később nagyobbik lányának adományozott.

Az elnöki tisztséget 2014 őszéig betöltő politikust államfői mandátuma idején jelentette fel a GIP. Tavaly óta több ügyben is eljárást indítottak ellene, miután megszűnt a mentelmi joga. A legfőbb ügyészség tavaly januárban közölte, hogy hét olyan ügyben vizsgálódnak még, amelyben Traian Băsescu is érintett. A politikus az ingatlanvásárlással kapcsolatos eljárásra hivatkozva április végén bejelentette, hogy szándéka ellenére nem pályázza meg Bukarest főpolgármesteri tisztségét a június 5-i önkormányzati választáson.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 06., vasárnap

Hiányzik a tankönyv, pedagógusok sem tülekednek néhány tantárgyban

Tankönyvek nélkül kezdik a kilencedikes diákok a középiskolát hétfőn Romániában. Az oktatási miniszter elektronikus változatokkal „vigasztalja őket”, miközben arról is beszélt, mely tantárgyak esetében a legerőteljesebb a pedagógushiány.

Hiányzik a tankönyv, pedagógusok sem tülekednek néhány tantárgyban
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában

Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában
2026. szeptember 05., szombat

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok
2026. szeptember 05., szombat

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény

Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra

Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra
2026. szeptember 05., szombat

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
Hirdetés
Hirdetés