
A Poarta Albă-i büntetés-végrehajtási intézményben szabadságvesztésüket töltő fogvatartottak által a börtönben írt művekből nyílt kiállítás a Konstanca megyei könyvtárban.
2016. február 09., 16:582016. február 09., 16:58
2016. február 09., 18:042016. február 09., 18:04
A könyvtár illetékesei szerint a kiállítás ötlete onnan származik, hogy az elítéltek által a börtönben írt „tudományos” művekkel kapcsolatos közelmúltbeli botrány kirobbanása nyomán az intézmény közösségi oldalán egy olvasó arról érdeklődött, megtekinthetők-e valahol a könyvek. Ennek nyomán a könyvtár Ellentmondásos szerzők címmel nyitott tárlatot a művekből.
Megtekinthető többek között Miron Mitrea volt szociáldemokrata közlekedési miniszter „Szubjektív emlékek. Pillanatképek a közelmúlt történelméből”, illetve „Mi nem politizálunk” című műve, de a törvénytelen átigazolások miatt elítélt játékosügynök, Victor Becali által a labdarúgó-világbajnokságok statisztikai adatainak, illetve a labdarúgóklubok menedzselésének témájában írt művei is.
Mint ismeretes, a botrány azért tört ki, mert kiderült: közel kétszáz elítélt élt vissza azzal a lehetőséggel, hogy minden egyes, a börtönben megírt tudományos mű után harminc nappal csökken a büntetés időtartama. Ennek nyomán ugyanis kétes minőségű, részben plagizált művek százai kerültek ki a börtönökből. A jelenség miatt a kormány szeptemberig felfüggesztette az ezt lehetővé tevő törvénycikkelyt.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!