Hirdetés

Kétmillió eurót kaphatott Bogdan Olteanu

Az eddig emlegetett egy helyett kétmillió eurót fizetett Bogdan Olteanu volt jegybanki alelnöknek Sorin Ovidiu Vîntu, aki egy pártfogoltját akarta kineveztetni a Duna-delta élére – derül ki a tanúvallomásokból.

Balogh Levente

2016. október 19., 17:332016. október 19., 17:33

2016. október 19., 18:162016. október 19., 18:16

Nem egy, hanem kétmillió eurót fizetett Sorin Ovidiu Vîntu üzletember Bogdan Olteanunak, a nemzeti bank volt alelnökének aki még 2008-ban közenjárt az általa javasolt Liviu Mihaiu kinevezése érdekében a Duna-delta kormányzói tisztségébe – többek között ez derül ki azokból a lehallgatási jegyzőkönyvekből, amelyekből szerdán közölt részleteket a Digi 24 hírcsatorna.

A csatona által megszerzett átiratok szerint Olteanut lehallgatták, amikor idén februárban Vîntu egyik emberével, Ion Iftenivel beszélgetett az ügy kapcsán indult nyomozásról. A beszélgetés során Olteanu többek között úgy vélekedett, már nem lehet probléma az ügyből, mert ha történt is bűncselekmény, az 2008 óta elévült. Ifteni volt az, aki a beszélgetés során megemlítette: Vîntu nem csupán egymillió eurót fizetett, hanem kettőt. Az Országos Korupcióellenes Ügyosztály (DNA) most annak próbál utánajárni, kinek szánták a második egymilliót.

A csatornának a birtokába került egy tanúvallomás is, amelyet egy Ionuţ Eftimie nevű személy tett – őt bízta meg Vîntu a pénz kézbesítésével. Mint elmondta, a csúszópénzt mindkét alkalommal a Nemzeti Liberális Párt (PNL) bukaresti székházában, Olteanu irodájában adta át. A pénzösszeget egy bulgáriai bankautomatából vették ki, az ügyészek megtalálták a tranzakcióra utaló bizonyítékokat. Eftimie szerint a pénzt egy fekete és sárga színű sporthátizsákban kézbesítette Olteanunak. Liviu Mihaiu azt vallotta: csak a kormányzói tisztségből való leáltását követően jutott tudomására, hogy Vîntu fizetett a kinevezéséért. A DNA most azt vizsgálja, hogy kinek szánhatta Vîntu a másik egymillió eurót, illetve hogy azt is Mihaiu kinevezéséért fizette ki, vagy más okból.

Mint arról beszámoltunk, a DNA azzal gyanúsítja Olteanut, hogy házelnöki mandátuma végén, 2008 júliusa és novembere között egymillió euró csúszópénzt, illetve választási kampánytámogatást kért és kapott a kiterjedt médiabirodalommal is rendelkező Sorin Ovidiu Vântu üzletembertől, hogy ez utóbbi kívánságának eleget téve kieszközölje Călin Popescu-Tăriceanu akkori miniszterelnöknél Liviu Mihaiu újságíró és környezetvédő aktivista kinevezését a Duna-delta kormányzói tisztségébe. A 2008 szeptemberében kinevezett Mihaiutól két úszó benzinkút környezetvédelmi engedélyezését várta el Vântu, amit az új kormányzó mandátuma második hetében jóvá is hagyott. Vântunak állítólag két szállodája is van a Duna-deltában. Olteanu ellen kedden emelt vádat a DNA.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés