Hirdetés

Két perc alatt több mint 100 igénylést nyújtottak be kerékpárutak építésének támogatására

Képünk illusztráció •  Fotó: Veres Nándor

Képünk illusztráció

Fotó: Veres Nándor

A kiírás elindítása utáni első két percben 108 pályázat érkezett az önkormányzatok részéről kerékpárutak építésére – közölte pénteken a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM).

Hírösszefoglaló

2022. november 04., 17:412022. november 04., 17:41

Laurenţiu-Adrian Neculaescu AFM-elnök szerint a program iránti érdeklődés meghaladta várakozásaikat. Mint kijelentette, fontosnak tartják, hogy a helyi hatóságok fogékonyak voltak a kezdeményezésre és jelentkeztek, mert kiterjedt kerékpárút-hálózatot szeretnének kialakítani.

Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter egy Facebook-bejegyzésben rámutatott, hogy e program révén 890 kilométernyi új kerékpárút épülhet Romániában.

Hirdetés
Idézet
„Ma, mindössze két perccel a program indulása után, a helyi hatóságok már 755 millió lej értékben nyújtottak be kerékpárutak építésére vonatkozó pályázatokat. 30 megyéből 108 polgármesteri hivatal, megyei tanács és fejlesztési társulás döntött a kerékpáros infrastruktúra fejlesztése mellett”

– fogalmazott.

A miniszter hozzátette, a program sikere és a költségvetés gyors kimerülése a fenntartható mobilitás iránti fokozott érdeklődést mutatja.

„Az új kerékpárutak környezetbarát alternatívát jelentenek az autós közlekedéssel szemben, és hozzájárulnak a tisztább és egészségesebb környezethez”

– nyomatékosította.

Az AFM korábbi tájékoztatása szerint a kerékpárutak építését támogató program idei költségvetése 500 millió lej.

Az 5 ezer lakosnál kisebb községek maximum 3,7 millió lejes, az ennél nagyobb községek legtöbb 7,5 millió lejes, a kisvárosok legfeljebb 22 millió lejes támogatásra pályázhatnak. A másodrangú municípiumok esetében a maximális támogatási összeg 30 millió lej, az első rangú municípiumok esetében pedig 37 millió lej. A megyei önkormányzatok legtöbb 22 millió lejes támogatásban részesülhetnek a program keretében – közölte az Agerpres hírügynökség. 

korábban írtuk

Indul a kerékpárutak építését támogató program – az önkormányzatok felhasználói fiók létrehozása után pályázhatnak
Indul a kerékpárutak építését támogató program – az önkormányzatok felhasználói fiók létrehozása után pályázhatnak

Kerékpárutak építésére pályázhatnak az önkormányzatok és az úgynevezett kistérségi társulások (ADI).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt

Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
Hirdetés
Hirdetés