Hirdetés

Késve szóltak az ukránok a románoknak a harci drónról, beszédes a görög példa

drón

A robbanóanyagot szállító ukrán drónt a tengeri szennyezésgátló rendszer tartóztatta fel a konstancai kikötőben

Fotó: Ziuaconstanta.ro

A román fél arra kérte az ukrán hatóságokat, hogy azonal értesítsék őket a Románia számára kockázatot jelentő helyzetekről – közölte pénteken a bukaresti belügyminisztérium. Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter megerősítette, hogy az ukrán fél több órás késéssel nyújtott tájékoztatást Románia számára a Fekete-tengeren elszabadult harci drónokról.

Rostás Szabolcs

2026. június 05., 19:512026. június 05., 19:51

2026. június 05., 19:562026. június 05., 19:56

Nem sokon múlt, hogy nem vezetett katasztrófához a Konstanca kikötőjében pénteken reggel bekövetkezett drónincidens, amelynek során felrobbant egy ukrán tengeri jármű. A nap második felére kiderült, hogy nem egy, hanem négy „elszabadult” vízi drón közelítette meg a román partokat, és minderről az ukrán hatóságok több órás késéssel értesítették a román illetékes szerveket. Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter péntek délután elmondta, az ukrán hatóságok reggel 10 órakor tájékoztatták a román felet arról, hogy elvesztették az irányítást négy tengeri drón felett, és a konstancai kikötőben lévő harci eszköz fel fog robbanni.

A védelmi miniszter szerint ez lehetővé tette a román hatóságok számára, hogy a drón felrobbanása előtt 10-15 perccel visszarendeljék a helyszínelő egységeket, és elkerüljék a nagyobb kárt, illetve az emberi életek elvesztését.

Hirdetés

Miruță emlékeztetett, hogy a drónt (egy Magura típusú pilóta nélküli tengeri járműről van szó) korábban fedezték fel a kikötőben, és a román illetékes hatóságok szakembereket küldtek ki a megvizsgálására. A román parti őrség egyébként azt közölte, hogy a román tengeri életmentő ügynökségtől (ARSVOM) kapott tájékoztatást pénteken reggel 6.20 órakor a drón észleléséről.

Miruță, a drón és a kölcsönös tisztelet

Amikor újságírók arra kértek magyarázatot a védelmi minisztertől, hogy az ukránok miért csak órák elteltével értesítették a román hatóságokat arról, hogy elvesztették az irányítást a drónok fölött, Miruță elmondta, erről is egyeztetett ukrán hivatali kollégájával. „Nyíltan elmondtam neki: elvárjuk, hogy hasonló esetben mihamarabb értesítsenek bennünket. A kölcsönös tisztelet azt kívánja, hogy ha egy háborúban álló országban, mint amilyen Ukrajna, hasonló eset történik, a lehető leghamarabb nyújtsanak informnációt nekünk” – jelentette ki a román tárcavezető.

korábban írtuk

Ukrajna elismerte, hogy az övé volt a román kikötőben felrobbant drón
Ukrajna elismerte, hogy az övé volt a román kikötőben felrobbant drón

Ukrajna elismerte, hogy a pénteken reggel Konstanca kikötőjében felrobbant tengeri drón az ukrán haditengerészethez tartozott. Közben az incidens miatt több száz személyt evakuáltak megelőző jelleggel Konstanca és Tulcea megye tengerparti övezeteiből.

Eközben Nicușor Dan államfő szerint az ukrán féltől kapott információk tették lehetővé, hogy még a robbanás előtt kiürítsék a konstancai kikötőbe sodródott tengeri drón környékét.

Az elnök az X-en arról posztolt, hogy az ukrán erők négy haditengerészeti drón felett vesztették el az irányítást az orosz rádióelektronikai zavarás hatására, a drónok egyike pedig a konstancai kikötőbe sodródott. Az ukrán fél közölte a román hatóságokkal, hogy az önmegsemmisítő szerkezet mikor fog működésbe lépni és ez lehetővé tette a veszélyeztetett környék kiürítését Dan szerint.

„Mind a négy, az ukrán hadsereg irányítása alól kikerült drón felrobbant magától, az egyik a kikötőben, egy második a parti őrség felügyelete alatt a kikötő közelében, további kettő pedig Konstancától mintegy 145 km-re keletre a nemzetközi vizeken” – tájékoztatott a román államfő.

Nicușor Dan: kapcsolatban állunk az ukrán féllel

Dan arról biztosította a lakosságot, hogy a román állampolgárok és az ország infrastruktúrája már nincs veszélyben, és hangsúlyozta, hogy a nap folyamán végig kapcsolatban állt az illetékes intézményekkel. Hozzátette,

  • a védelmi minisztérium,
  • a Román Hírszerző Szolgálat (SRI),
  • a belügyi és a külügyminisztérium is állandó kapcsolatban állt az ukrán féllel, valamint az uniós és NATO-partnerekkel.

Ezzel egy időben a bukaresti belügyminisztérium közölte: a román fél arra kérte az ukrán hatóságokat, hogy azonnal értesítsék őket a Románia számára kockázatot jelentő helyzetekről.

Emellett a védelmi és a belügyminiszter távértekezleten egyeztet az ukrán hivatali partnerekkel. A belügyi tárca közleménye szerint közvetlenül a drón konstancai kikötőben történt azonosítása után a román védelmi minisztérium felvette a kapcsolatot ukrán partnereivel, akik megerősítették, hogy elvesztették az irányítást négy drón felett. A másik három drón magától felrobbant: kettő a nyílt tengeren, a harmadik pedig a kikötőn kívül. Ezeket az információkat az ukrán fél és a román hatóságok adatai egyaránt megerősítették.

korábban írtuk

Ukrán a Konstancán felrobbant drón, és még több is sodródhat a környéken
Ukrán a Konstancán felrobbant drón, és még több is sodródhat a környéken

Ukrán lehetett a konstancai kikötőben pénteken délelőtt felrobbant tengeri drón, és több hasonló eszköz is lehet még a közelben – jelentette ki Adrian-Teodor Picoiu, Konstanca megye prefektusa.

A konstancai beavatkozásban a belügyminisztérium, a védelmi minisztérium és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) munkatársai vettek részt, akik a lakosság evakuálását, a helyszín lezárását, a forgalom korlátozását és a helyszíni vizsgálatot biztosították. „Miután kétszeresen is megerősítést nyert, hogy mind a négy ukrán drón megsemmisült és már nem jelent veszélyt, a lakosság evakuálását leállították” – emlékeztetett közleményében a belügyminisztérium.

Egyébként hasonló harci drónra bukkantak májusban Görögország partjainál is, Athén a történtek miatt diplomáciai úton tiltakozott Kijevnél.

A pilóta nélküli járművet május 7-én találta meg egy halász egy tengerparti barlangban Lefkada szigeténél. A férfi a drónt egy közeli kikötő közelébe vontatta, majd később a görög haditengerészet egy szárazföldi támaszpontra szállította további vizsgálatokra. A robbanóanyagokat végül ellenőrzött körülmények között megsemmisítették.

Athén tiltakozott Kijevnél a májusi drónincidens miatt

Nikos Dendias görög védelmi miniszter Brüsszelben, az EU védelmi minisztereinek találkozóján úgy vélekedett, hogy az ügy túlmutat egy egyszerű katonai incidensen, szerinte az ilyen drónok jelenléte veszélyezteti a hajózás szabadságát és a tengeri közlekedés biztonságát a Mediterráneumban. A miniszter „rendkívül súlyos problémának” nevezte a történteket, és közölte, hogy bocsánatkérést vár Ukrajnától az ország felségvizein felfedezett tengeri drón ügyében.

Görögország végül a napokban hivatalos diplomáciai panaszt nyújtott be Ukrajnának, miután egy Magura V5-ként azonosított tengeri drónt találtak partjainál.

A diplomáciai demarsról szóló információkat Lana Zohiou, a görög külügyminisztérium szóvivője megerősítette június 3-i sajtótájékoztatóján. Korábban Heorhij Tihij, az ukrán külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy az ukrán félnek nincs információja a talált drón eredetéről, de Athén hivatalos kérésére kész együttműködni a nyomozásban.

A tiltakozó jegyzék hangsúlyozza, hogy a megtalált tengeri drón „komoly veszélyt jelentett a tengeri hajózásra, civil áldozatokat okozhatott volna”, valamint jelentős környezeti károkat idézhetett volna elő Görögországban. „A katonai műveletek áthelyezése a Földközi-tenger térségébe, messze a háborús front tényleges vonalától, veszélyezteti nemzetbiztonságunkat, és súlyos csapást mérhet nemzetgazdaságunkra” – idézte a görög külügyi illetékest a Kiszo.net. Zohiou hozzátette, hogy Ukrajna önvédelemhez való joga „nem igazolhat ilyen cselekményeket”.

A szóvivő szerint Görögország ellenzi egy „felfegyverzett, pilóta nélküli felszíni jármű jogellenes jelenlétét” a görög felségvizeken, és felszólította Kijevet, hogy a jövőben tartózkodjon az ehhez hasonló lépésektől, valamint a katonai műveletek „indokolatlan kiterjesztésétől a Földközi-tenger térségére”.

korábban írtuk

Tengeri drón robbant fel a konstancai kikötőben
Tengeri drón robbant fel a konstancai kikötőben

Felrobbant pénteken délelőtt egy tengeri drón a konstancai kikötőben. Az újabb súlyos incidens pontosan egy héttel a galaci drónbecsapódás után történt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés