
Fotó: Rompres
Ioan Predát, az ország varsói konzulját visszahívják állomáshelyérõl, a varsói román nagykövetnek pedig a külügyminisztériumban kell beszámolnia arról, hogyan kezelte az ügyet a nagykövetség – jelentette be tegnap Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök. A kormányfõ felelõsségre vonta Adrian Cioroianu külügyminisztert is. A tegnapi kormányülésen közölte vele, rendkívül bosszantja az a mód, ahogy az elhunyt román állampolgár, Claudiu Crulic ügyét kezelték, és felszólította, mára készítsen jelentést arról, milyen intézkedéseket tett a tárca. „Láttam, hogyan járnak el más országok konzulátusai és nagykövetségei, amikor arról van szó, hogy meg kell védeni országuk polgárainak érdekeit. Azt várom, hogy a román nagykövetségek is ugyanígy járjanak el, függetlenül attól, hogy Lengyelországban vannak vagy máshol” – szögezte le a kormányfõ. Tãriceanu egyúttal tájékoztatást kért a külügyminisztertõl a tekintetben, milyen intézkedéseket terveznek a tárca által lefolytatott vizsgálat nyomán, amennyiben kiderül, hogy a varsói román nagykövetség vagy a külügyminisztérium illetékesei nem megfelelõen jártak el az ügyben. Cioroianu külügyminiszter még kedden jelentette be, hogy a tárca vizsgálóbizottságot küldött Varsóba az elhalálozás körülményeinek földerítésére.
Cãlin Popescu-Tãriceanu a testület varsói vizsgálódásai kapcsán kifejtette, Crulic elhalálozásának ügyében mind a román nagykövetséget és konzulátust, mind a lengyel felet felelõsség terheli. „Tudnunk kell pontosan, ki milyen mértékben felelõs. Elfogadhatatlan, hogy külképviseleteink bürokratikus vagy kényelmes magatartást tanúsítsanak, amikor bajban lévõ román állampolgárokról, humanitárius segélynyújtásról van szó, függetlenül attól, hogy az illetõ állampolgárok éppen milyen helyzetben vannak” – hangoztatta a kormányfõ.
Hozzátette ugyanakkor, hogy véleménye szerint a lengyel hatóságok is felelõsek a történtekért, és leszögezte: pontosan tudni akarja, mi történt, miért nem mûködött a kommunikáció a két ország hatóságai között, és meg kell állapítani, ki a felelõs azért, hogy egy román állampolgár meghalt.
A 33 éves Claudiu Crulicot még tavaly õsszel vették õrizetbe Lengyelországban, ahol feketemunkásként dolgozott egy autójavító mûhelyben. A vád szerint azért tartóztatták le, mert ellopott egy pénztárcát. Crulic nem ismerte be bûnösségét, és a román külképviselethez fordult segítségért. Családja szerint több levelet is küldött. Végül éhségsztrájkba kezdett a börtönben, ám állapota annyira leromlott, hogy kórházba kellett szállítani. Itt halt meg január 18-án tüdõgyulladásban. Családja szerint azért végzett vele a betegség, mert a három hónapig tartó koplalás következtében szervezete rendkívül legyengült.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).