
Fotó: Veres Nándor
Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában kedden egy szerb állampolgárt, aki a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint egy - meg nem nevezett - idegen hatalom számára kémkedett.
2017. november 15., 10:462017. november 15., 10:46
A SRI közleménye szerint a 42 éves, a Csetnik Mozgalom nevű szerb félkatonai csoportot vezető Bratislav Zivkovic a 2014 és 2015 közötti időszakban az oroszbarát szakadárok oldalán harcolt a kelet-ukrajnai konfliktusövezetben. Az idén többször járt Romániában, ahol titkos dokumentumok és katonai objektumok iránt tanúsított érdeklődést, írta az MTI.
Zivkovic állítólag hétfőn hagyta el Románia területét Bulgária irányába, miután lefényképezett néhány - a SRI által számára „csaliként” készített - dokumentumot, amelyekről azt hitte, hogy titkos információkat tartalmaznak egy szatmári radarról.
A bukaresti táblabíróság keddi döntése értelmében 15 évig Bratislav Zivkovic nem léphet be Romániába.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
szóljon hozzá!